Bukta az Emmy-jelölést, mert túl sok epizódban játszott

Jason Sudeikis The Last Man on Earth
Vágólapra másolva!
Jason Sudeikis idén már biztosan nem kapja meg a legjobb vendégszereplőnek járó Emmy-díjat, hiába is ajánlották őt a The Last Man on Earth alkotói. 
Vágólapra másolva!

Az Emmy-díj idei jelöltjeit csak július 14-én jelentik be, az amerikai televíziós akadémia tagjai azonban már most szavazhatnak arról, hogy a beérkezett javaslatok közül mely színészek és produkciók jussanak el a nevezésig.

A The Last Man on Earth című vígjátéksorozat jó eséllyel számíthat jelölésre – tavaly négy kategóriában versenyzett –, az ott feltűnő Jason Sudeikist azonban máris kizárták, tuti, hogy nem ő lesz az idei év legjobb komikus vendégszereplője.

Bukta az Emmy-jelölést Forrás: Fox

Az ok egyszerű, a jelölése szabálytalan lenne. Az akadémia kiírása szerint a legjobb vendégszereplő kategóriájában azok versenyezhetnek, akik az ominózus produkcióban a részeknek kevesebb mint a felében jelentek csak meg – Sudeikis viszont a The Last Man on Earth második évadjában 18 epizódból 11-ben szerepelt.

A produkciók alkotói egyébként maguk választhatják meg, hogy valakit a főszereplők, a mellékszereplők vagy a vendégszereplők kategóriájában ajánlanak az akadémia figyelmébe, utólagos változtatásra azonban nincs lehetőség.

A többek között a Förtelmes főnökök-ben és a Családi üzelmek-ben is látott Sudeikis a The Last Man on Earth-ben a főszereplő öccsét játssza, aki űrhajósként épp egy küldetésen volt, így vészelte át a Föld pusztulását.