Dombi poénja zúzta szét a harmóniát, a lírai hangulatot a Got Talentben

A Szupergirls tetszett a zsűrinek
Vágólapra másolva!
Továbbjutott a fináléba a Szupergirls és a Talamba, a zsűrinek az All In és Nagy Lora Szonja közül kellett döntenie.
Vágólapra másolva!

Az első élő show merész és bevállalós Horgas Eszter-dekoltázsa után biztosak lehettünk benne, hogy a másodikra Kovács Patrícia mutat majd többet, a fuvolaművész pedig a szolidabb megjelenést választja. Így is történt, jövő héten Csuja Imének kell köldökig kigombolkoznia!

Annak a Csuja Imrének, aki társaival együtt nem nagyon volt elragadtatva a december 5-i adás első két fellépőjétől, Tóth Zsolt jeges mutatványa sem tüzelte fel az ítészeket, de Méhes Csaba vicces kis előadása – amely Super Mario és a Menő Manó fura szerelemgyereke volt - sem aratott nagy sikert. A Talambát már jobban dicsérték, a Szupergirls is tetszést aratott.

A Szupergirls tetszett a zsűrinek Forrás: RTL

A Nylon Group triviális és egyszerű volt Horgas szerint, Patrícia viszont hangot adott véleményének, miszerint nagyon különleges és 21. századi előadást látott mindenki a stúdióban. Csuja úgy lelkesedett, mintha a következő évezredet meghatározó színpadi műfaj született volna, Sebestyén Balázst pedig a repülő cápa varázsolta el. Líráról és harmóniáról volt szó, így Dombi egy babfőzelékes, fingós tréfával semmisítette meg a már-már idilli hangulatot. Este kilenckor Balázs bejelentette, hogy pár másodperc múlva jönnek, majd egy-két percre javította magát, és ekkor minden tévéző biztos lehetett benne, hogy van ideje kislattyogni a konyhába kibontani egy üveg bort, összedobni egy könnyű lecsót.

Volt ritmus a Talamba együttesben Forrás: RTL

És tényleg, kilenc kereskedelmi perc lett Balázs „pár másodpercéből", majd Nagy Lora Szonja jött, a zsűri meg olvadozott bőszen, „a gyermeki ártatlanság átsugárzott a profizmuson" után jött az „imádtalak, egy ország fog téged imádni". A Quartzboxot felállva tapsolta két zsűritag is, de Kovács Patrícia nem érezte személyesnek, ennek megfelelően a nézőtérről pfújolás volt a jutalma.

Szép is a szerelem Forrás: RTL

Csuja és Horgas egységfrontba összeállva harcolt a szerelmetes Liko és Dave párosáért: Márk szerint nem volt összhang a háttérbe vetített képek és a tánc között, a többiek csak értetlenkedtek. A szemüveges, cilinderes nyugdíjas, Füry Ferenc mögött vonagló szexi táncosnők elvették a figyelmet az énekesről, aki egy AC/ DC-dallal jött, nyilván csak viccből - őt amúgy a műsorvezetők juttatták be aranygombbal az elődöntőbe, most is lendületesen kampányoltak mellette.

Füry elment volna bármely Balázs Show-ban Forrás: RTL

Vízben tocsogott és táncolt az All Inn öt férfitáncosa, ami nagy merészség egy olyan technikával, kábelekkel teli stúdióban, mint ahol a Got Talentet felveszik. Horgas szerint ez volt „A Férfiasság", sokkal macsóbbnak látott mindent, mint egy hete, a másik táncos fiúcsapatnál. Csuja a szellemet és tudást dicsérte, őt szürreális látványnak definiálta Balázs, és valóban, eltévedt méhészt alakított a sárga esőkabátjában. A csapat egy hónapig dolgozott a koreográfián, minden nap, volt erő a produkcióban.

A műsor végén kiderült, hogy egyenesen továbbjutott a fináléba a Szupergirls és a Talamba, a zsűrinek az All In és Nagy Lora Szonja között kellett döntenie. Patrícia nem volt a szavak embere, húzta az időt, és az All Innt jelölte meg, hosszú csendek után, magyarázat nélkül, de Csuja sem ragozta túl, a táncos fiúkat választotta. „Legyél gyerek” - kérte Horgas Eszter, és ezzel hazaküldte a lányt, Márk pedig sovány vigaszként dobott rá egy voksot, mert a 3-1 picit jobb, mint a 4-0. Jövő héten már a 3. elődöntő jön, utána finálé!

Szavazzon!

Jó volt?