Két film miatt bűnhődik elsötétítéssel az RTL Klub

Vágólapra másolva!
Egy 2008-as és egy 2009-es film miatt függesztette fel az ORTT az RTL Klub műsorszolgáltatási jogát: június 28-án kétszer másfél órára elsötétül a csatorna képernyője.
Vágólapra másolva!

Mint korábban megírtuk, június 28-án, hétfő este nyolckor és tíz órakor is elsötétül az RTL Klub képernyője, így kimarad a programból a Vacsoracsata hetes ismétlése, és becsúszik a helyére a Fókusz és a Barátok közt.

Az [origo] kérésére az RTL Klub sajtóosztályán elmondták, hogy az este nyolcas büntetést azért kapta a csatorna, mert az ORTT szerint megsértette a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseit azáltal, hogy a 2009. április 19-én sugárzott A szállító című műsorszámot nem megfelelő korosztályi csoportba sorolta be és nem megfelelő időpontban sugározta, valamint az előzeteseit sem megfelelő időpontban tette közzé.

Ugyanez a helyzet az este tízes, 95 perces büntetéssel is, azt az RTL Klub azért kapta, mert a 2008. december 23-án sugárzott Két túsz között című műsorszámot nem megfelelő korosztályi csoportba sorolta be és nem megfelelő időpontban - tehát késő éjszaka - sugározta.