Hollywoodi nagyvadak a sorozatok világában

Tarantino, Spielberg, Cameron - az elmúlt években-évtizedekben nemcsak mozisztárok és vászonról ismerős színészek, hanem elismert hollywoodi rendezőnagyságok is előszeretettel kalandoznak a sorozatok környékén, de ez a kisképernyő és a nagyvászon közötti ingázás nem volt mindig magától értetődő.

2. A sorozat-boom: sztárrendezők vendégszereplése a tévében (Tarantino, Singer, Kevin Smith)

A kétezres évek televíziós reneszánsza nemcsak a nagyvászonról ismerős arcokat terelgette szép számban a sorozatok irányába, de a kamera túloldalán tevékenykedő direktorokat is - újabban egyenesen sikk lett jól csengő hollywoodi rendezők nevével felfuttatni és megtámogatni egy-egy sorozat pilotját vagy fináléját. A 80-as, 90-es évek hollywoodi nagyságaival ellentétben, akik többnyire két blockbuster között karoltak fel bizonyos sorozatokat, ötletgazdaként vagy executive producerként egyengetve azok sorsát, az új évezred haknizgató sztárrendezői (special guest directorai) jobbára csak egy-egy rész erejéig ugranak át a kisképernyőre, aztán ugyanilyen sebességgel odébb is állnak. Az együttműködéssel mindenki jól jár: a csatornák presztízst és publicitást nyernek, a hollywoodi sztárrendezők pedig tapasztalatot, na meg egy kis mellékest a napi betevő mellé.

Különösen aktívan vetette bele magát a sorozat-bizniszbe Quentin Tarantino: a Ponyvaregény sikerén felbuzdulva a Vészhelyzet alkotói már 1995-ben rábíztak egy kulcsepizódot az első évadból, de nemrégiben ő vezényelte le a CSI ötödik évadának másfél órás szezonzáróját is (sokáig tervben volt egy X-akták-epizód is, de a rendezői szakszervezet akadékoskodása miatt ez végül meghiúsult), és akkor még nem is beszéltünk a kamera másik oldalán előadott mutatványáról az Alias-ban. A viszonylag zárt, kompakt struktúrákkal dolgozó sorozatok nyílván nem adnak túl sok lehetőséget az önfeledt kreatívkodásra, de azért otthagyta kézjegyét az említett szériákban, gondoljunk csak a kórházi folyosón napszemüvegben sasszézó Carol főnővérre és Susanra, vagy az élve eltemetett Stokesra és morbid hallucinációira a CSI-ból.

Előszeretettel kalandozik a sorozatok világában a Közönséges bűnözők és az X-men újhullámos rendezője, Bryan Singer is. Legismertebb tévés nekifutása kétségkívül a Dr. House-hoz köthető: a sorozat pilotjával nemcsak az elmúlt évek egyik legütősebb karakterét állította pályára, de meghatározta a széria azóta is működőképes sikerreceptjét (később melírozott fürtökkel és bamba fejjel még cameózott is az egyik epizódban). Ezenkívül ott sündörgött az Édes, drága titkaink megszületésénél is, legutóbb pedig a Futballistafeleségek új változatához szerződött le, az általa dirigált pilotot azonban nem rendelték be.

A felsorolás természetesen itt nem ér véget: a groteszk-szürreális komédiáiról elhíresült Barry Sonnenfeld (Men in Black, Addams Family) a Halottnak a csók megszületésénél asszisztált, a Shark - Törvényszéki ragadozó pilotját a fekete közösség hollywoodi szószólójának, Spike Lee-nek (Szemet szemért, Az utolsó óra) köszönhetjük. A 20-30-as generáció feelgood krónikása, Kevin Smith (alias Néma Bob) pedig a Reaper - Démonirtók első részét szállította - és akkor még szó sem esett Frank Darabontról (A remény rabjai - Raines), Walter Hill-ről (48 óra - Deadwood), William Friedkinről (Ördögűző - CSI), Jon Turtletaubról (A nemzet aranya - Jericho), Brett Ratnerről (Csúcsformában - Prison Break), az Oscar-díjas Paul Haggisről (Ütközések - The Black Donnellys), a Ridley Scott-Tony Scott testvérpárról (Gyilkos számok) és társaikról. Példájuk vastagon aláhúzza: az amerikai szórakoztatóipar csúcskategóriája már nem feltétlenül csak Hollywood.

Martsa András