Jóbarátok: nem könnyű utódot találni

Vágólapra másolva!
Idehaza nincs nagy keletje a szituációs komédiáknak (rövidebb nevükön a szitkomoknak), így ha a Jóbarátokat mint topsorozatot említjük, akkor természetesen Amerikára gondolunk, ahol is a népszerű széria tíz évada alatt során afféle komoly harcot vívott a Vészhelyzettel és a Helyszínelőkkel a legnézettebb sorozat címéért.
Vágólapra másolva!

Samantha Who?

Hogy friss sorozat is kerüljön a Jóbarátok-utódjelöltek közé, szedjük elő a sublótból Christina Applegate újoncsorozatát, mely pár hétig még a Két pasi - meg egy kicsi babérjaira is tört, és letaszította Charlie Sheent a csúcsról - de persze, mint minden csoda, ez is csak pár hétig tartott.

A címszereplő Samantha a főhősnője a komédiának, melyben egy autóbaleset következtében elveszti emlékezetét és megpróbál a nulláról új életet kezdeni. Azonban csavar a történetben, hogy a régi Samantha igazi rossz kislány volt, a legtöbben ki nem állhatták, míg az új Samantha abszolút szerethető, joviális nő, akit azonban kísért a múlt, mivel a régi barátok és a régi haragosok csak a korábbi kiadásra emlékeznek. Vajon ilyen körülmények között meg lehet változni? Mivel csak az ősszel kezdte el adni az ABC, így természetesen csak egy évadot számlál a Samantha Who?, de a siker hozta magával az ősszel elstartoló második szezont is.

Joey

Persze a szó szerinti Jóbarátok-utódot sem hagyhatjuk ki, még akkor sem, ha a Joey-ról egyet tudhatunk, nem lett utód, hiszen Amerikában a remek kezdeti nézettség után viharos gyorsasággal pártoltak el a nézők a sorozattól, mely a második évad közepén úgy bukott meg, hogy több mint fél tucat elkészült epizódot az NBC csatorna már adásba sem engedett, inkább ismételt mást, ami jóval nézettebb volt.

Itthon is megbukott a sorozat az országos adón, köszönhetően annak, hogy a TV2 jó szappanopera módjára napi adásokkal próbálkozott. A második évad már nem is érdekelte annyira a csatornát, így azt egyelőre csak az HBO-n láthatták az előfizetők.

De hogy a sorozatról is essen pár szó: a Jóbarátok egyik állandó karaktere, Joey Tribbiani áll a sorozat középpontjában, aki Hollywoodba költözik a nővéréhez, hogy közelebb legyen a szakma főhadiszállásához és jelleméhez híven hamar barátokra és hódításokra tesz szert, melyek számtalan komikus kalandot eredményeznek, vagyis ... a nézők reakciójából ítélve ezek a kalandok csak komikusnak voltak szánva, de nem lettek azok.