Tévés reality-k öt emlékezetes pillanata

Vágólapra másolva!
Természetesen a legjobb és legprofibb valóságshow-k valamilyen szinten "szkripteltek", hiszen még a valóságot is irányítani kell, a valóságnak is lökést kell adni valamiképp. A reality-k így több eredeti, sokkoló vagy meglepő momentumot produkálnak, hiszen az emberek reakcióit nem lehet mindig irányítani, így néha másképp történik minden, mint ahogy a producer elképzeli. Öt emlékezetes pillanatot ragadtunk ki az világszerte vetített sok száz valóságshow-ból.
Vágólapra másolva!

A nagymamás trükk - Survivor 7. évad

Az esetről most már lehet idehaza is beszélni, hiszen az AXN-en már lement az a bizonyos 7. szezon, ahol a Survivor történetének talán legnagyobb lódítására került sor és a sorozat legjobb "gonosztevője" hazugságának köszönhetően, csak egy paraszthajszállal maradt le a végső győzelemről - mondhatni a sors igazságot szolgáltatott.

A Johnny Fairplay fantázianéven futó, meglehetősen ellenszenves játékos, már a játék első felében is elég gyakran kapta meg a "csúszómászó" titulust, de amikor csak heten maradtak állva, közvetve olyat tett, ami minden eddigi Survivor-trükköt felülmúlt.

A Survivor egyik sajátossága, hogy a 39 nap vége felé a játékosoknak lehetősége nyílik találkozni szeretteikkel egy közös játék erejéig, aminek az a nyereménye, hogy a rokon/barát/ismerős eltölthet egy teljes napot a túlélőkkel. Johnny Fairplay előzetesen egy barátját választotta meg leendő "hozzátartozónak" és beavatta őt is a nagy tervébe, melynek eredményeképp nevezett barát azzal fogadta őt, hogy meghalt szeretett nagymamája, akiről Johnny Fairplay előzetesen már jó pár sztorit elsütött a játék folyamán.


Természetesen a nagymama élt és virult továbbra is, ám a többi játékos az aznapi versengésben átengedte a győzelmet a svindlernek, aki a továbbiakban is többször hivatkozott a nagymamára, hogy előrejutassa magát a játékban az így nyert szimpátiával - végül csak az utolsó kiszavazás során esett ki, így a harmadik helyen végzett.