Vágólapra másolva!
2008-ban lesz 25 éve, hogy bemutatták az István, a király-t. A Magyar Televízió új szereplőkkel tűzi műsorra a rockoperát, de a bemutatóig hosszú az út: egy hónapokon át hömpölygő tehetségkutató vezet el a célig. Hetedik napja megy a válogatás, így a kreatív producert, a Dob+Basszus és a Bestseller műsorvezetőjét, Lévai Balázst kérdeztük tapasztalatairól.
Vágólapra másolva!

Lesz új karakter, méghozzá a Táltosasszony: "Őseinknek nem csak férfi sámánjaik és táltosaik voltak, hiszen hitvilágukban nagy szerepet játszott a nőiség, és épp ezért magas pozíciót töltöttek be a kiválasztott asszonyok népük életében. Ők tartották a kapcsolatot a törzs elhunyt tagjaival, az ősök szellemével és a földanyával is" - magyarázzák a honlapon. Sokaknak tetszett a videoklip, mely Oláh Ibolya főszereplésével készült, így egyre többen adják be jelentkezésüket erre a szerepre.

A zsűriben ott ül Szikora János rendező, Szulák Andrea énekesnő, Keveházi Krisztina mozgástanár, Alföldi Róbert színész-rendező és művészeti vezető, Kocsák Tibor zenei vezető, egyben karnagy és zeneszerző. Lévai Balázs a kreatív producer, aki összefogja a munkát. Az első stábülésen megjelent az István, a király két szerzője, Szörényi Levente és Bródy János is, ők ugyan aktívan nem vesznek részt a válogatásban, de végigkísérik az eseményeket.

A felvételekből készülő műsorokat augusztus 20-tól láthatják a nézők az m1-en. Az A Társulat címre keresztelt tehetségkutató produkció műsorvezetője Gundel Takács Gábor lesz. A műsorokat kéthetenként, kedden este sugározzák majd. A meghallgatásokról Társulat Extra címmel is készül műsor: ebben a folyamat különlegességeit mutatják be.

A zsűri 2008. február közepétől 12 héten át, szombatonként a közönség segítségével dönt az István, a király ősbemutatójának 25. évfordulójára tervezett jubileumi előadás szereposztásáról. A közönség azonban már korábban is bekapcsolódhat a szereplők kiválasztásába: minden versenyző felkerül ugyanis a produkció honlapjára, és az érdeklődők július 15-ig sms-ben szavazhatnak arra a 20 versenyzőre, akiket feltétlenül látni akarnak a középdöntőben, majd a döntőben.

Az István, a király-t 1983 augusztusában mutatták be a Királydombon. A rockoperát 1989 végéig telt házzal játszotta a Nemzeti Színház. A rendszerváltás után a színházak mellett szabadtéri előadásokon, többek között a Népstadionban, Szegeden és a Margitszigeten, valamint külföldön, például Dunaszerdahelyen, Washingtonban, New Yorkban, Kölnben és Csíksomlyón mutatták be. Az István, a király a legnagyobb magyar lemezsikernek számít: a Hungaroton 1983-ban jelentette meg lemezen, kazettán, majd CD-n, minden kiadása napok alatt aranylemez lett.