Akiket szeretünk utálni

Akadnak filmes és tévés karakterek, akiket nem azért nézünk, mert jó emberek, vagy mert hősökre jellemző tulajdonságokkal vannak felvértezve. Még véletlenül sem azonosulunk velük, hiszen vannak köztük igazán gazok, akik szemrebbenés nélkül fejbe lövik a rivális gengsztert, drogot csempésznek, majd dermesztő pofátlansággal hazudoznak a nyomozó kérdéseit hallva. A mi sorozatos antihőseink, akik miatt bekapcsoljuk a tévét, néha cifrán káromkodnak, nem ölelnek mindenkit kebelükre, és olykor elítélendő dolgokat is tesznek - vagyis gyakran éppen olyanok, mint mi.

Igen, a Doktor House-ról van szó, ahol is a jó doktor minden, csak nem irgalmas szamaritánus. Dr. Gregory House-nak eleve nincsen jó véleménye az emberekről (beleértve magát is), hiszen filozófiája szerint mindenki hazudik, és éppen ezért, igencsak kerüli a betegekkel való verbális érintkezést. Ráadásul még a munkatársait sem veszi különösebben emberszámba, hiszen ott veri át őket, ahol csak tudja, hogy elérje céljait.

A célok, melyek szentesítik az eszközt, azonban mégis hőssé teszik House doktor figuráját, hiszen a szeme előtt mindig is az éppen aktuális páciens jóléte és gyógyulása lebeg - illetve nem is igaz, hiszen House-t mindig is a betegség gyógyítása, a kór által támasztott rejtély megfejtése érdekelte. A beteg, ahogy ő mondja, csak zavaró tényező, akit azért találtak ki, hogy az orvost idegesítse.

House lop, csal, hazudik, durva is, mondhatnánk és mégis a legtöbb néző és rajongó egyetért abban, hogy minden további nélkül lennének House betegei, még akkor is, ha magát az orvost ki nem állnák és az is biztos, hogy ez az érzés kölcsönös lenne. House azonban nem egy Howard Stern, őt szeretik a nézők minden hibája ellenére, ellentétben a hírhedt rádióssal, akit azért hallgatnak annyian Amerikában, mert szeretik utálni, szeretik magukat felhúzni Stern polgárpukkasztásain.

Vért iszik, de jó fej

Antihősöknek számítanak az olyan tévésorozat-főszereplők, mint mondjuk a halhatatlanság nyűgeit olykor embervérrel csillapító vámpír, Angel, aki a hasoncímű sorozat főszereplője. A jó útra térni vágyó vámpír sötét meséje öt évadon keresztül szolgált napi betevőül a rajongóknak, ami nem is csoda, hiszen Angel amellett, hogy vámpír volt, mégis csak az ártatlanok védelmében működtette magánnyomozó irodáját.

Az idealizáló amerikai nézőponttal homlokegyenest szembe mutat a brit sorozatok világa - talán nem is véletlen, hogy Gregory House-t is egy angol színész, Hugh Laurie alakítja. Az angol sorozatokban nem feltétlenül szép és jó minden, az angol sorozatokban valamiért (és nem az óceán közelsége miatt) sokkal gyakrabban esik az eső, sokkal gyakrabban szürkék az utcák, és általában az emberek hangulata is ezt tükrözi. Valamiért az angol tévésorozatok főszereplői sokkal szélsőségesebbek, szinte mindegyikőjükben ott bujkálnak bizonyos antihősökre jellemző hajlamok.

Ha már az orvosok kerültek terítékre, akkor az egyik legjobb angol példa, az idehaza a TV3-on vetített Cracker című brit krimisorozat főszereplője, Dr. Eddie Fitzgerald, alias Fitz. A rendőrségi pszichiáter, akit az a Robbie Coltrane alakított, aki komikusként tett szert hírnévre és akire a legtöbben a Harry Potter-sorozat Hagridjaként emlékeznek. Fitzhez képest House angyali kisgyermekhez hasonlítható: hiába dolgozott együtt a pszichiáter a rendőrséggel, hogy az elkövetőket lelki világát boncolgatva jutassa a hatóságokat az elkövetők nyomára, ő aztán a végletekig kimerítette a folyton cigiző és szentségelő, szinte mindenki által utált, házasságtörést elkövető és a gyermekeit elhagyó antihős fogalmát.

Ki tudja, talán azért is ilyen népszerűek az antihősök, mert míg az "igazi" hősökben a legtöbben csak elérhetetlen példákat látnak, addig a negatív tulajdonságokkal felvértezett alakokban talán önmagunkat is felfedezzük.

Szekeres Viktor