Az első rész vége felé persze az addig inkább lúzer Pirx bizonyít. Miközben a Titán és az Albatrosz kapcsolatba lép, az ötkilós fejhallgatót viselő, valamiért kapucnis, sárga esőkabátba bugyolált számítógép-kezelő személyzet megriad - van is miért, hiszen érthetetlen okból kifolyólag fogorvosi székben ülnek a fiúk, a főnök pedig talpig fehérben, mint egy gondterhelt doki. Kobold reaktorja túlhevült, jelzik kétségbeesve a Luna központnak, így Pirx lesz a hős, mert űrsétára és mentésre vállalkozik. Bár nagy katasztrófa nincs, a makettből kitörő "tűzcsóva" mindössze egy gyufa lángja.
Az értékelésnél nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy igen szerény költségvetéssel készülhetett a produkció, de ez alaposan látszik is rajta - kedves, de roppant szegényes. A sorozat akkor futott, mikor még nemhogy mobiltelefon nem volt, de Commodore 64 sem, sőt, a vonalas telefonra is éveket kellett várni. A progresszív zenei finálé után a néző mégsem Pirx heroikus tettére, önfeláldozó jellemére, a díszlettervező kreatív elméjére, a nagyi sufnijából elővett és rafináltan átalakított háztartási berendezésekre gondol, sokkal inkább arra, hogy milyen szag lehetett az öltözőben, mikor mind a tíz, műanyag ruhákban filmező statiszta egyszerre vetette le a gumicsizmáját.
Stanislaw Lem - ő írta meg Pirx pilóta kalandjai-t - lengyel író tavaly halt meg, de nem tudjuk, látta-e a sorozatot, és ha igen, akkor sírt vagy nevetett-e. A tudományos-fantasztikus irodalom klasszikusa életének 85. évében egy krakkói klinikán hunyt el. A Solaris és a Kiberiáda című könyvek világhírű írójának műveit összesen 41 nyelvre fordították le.