Szédítő pofont kapott a Megatánc

Vágólapra másolva!
Hiába ugrik magasabbra a Megatánc rugalmas, fiatal tehetsége, hiába látványosabb a TV2-es tehetségkutató párosainak tánca, a népnek az RTL-es show kell, hazai sztárokkal.
Vágólapra másolva!

Mint már korábban megírtuk, a TV2 kimenekítette a szombat esti sávból táncos tehetségkutatóját, és áttette péntek estére, november 24-től. Múlt szombaton azonban másodjára is meg kellett küzdenie a két - némiképp hasonló - táncos show-műsornak: az AGB Nielsen mérései szerint Szombat esti láz-on átlagosan 2 millió 219 ezer magyar csüngött őszinte imádattal (46,8 százalékos közönségarány), míg a Megatánc pusztán 721 ezer embert érdekelt (16,9 százalékos SHR).

A kereskedelmi célcsoportnál még nagyobb ütést vitt be a 47 perccel korábban startoló RTL-es műsor, hiszen a tévé előtt dekkoló 18 és 49 éves kor közti nézők 47,5 százaléka figyelte Csonka Pici lépteit, miközben hiába kerültek elő aktképek Karsai Zitáról, a TV2 táncos show-ja csak 14,8 százalékos közönségarányt ért el. Ilyen nagy különbség a két nagy kereskedelmi csatorna közt talán Erdei egyik bunyója alatt volt.

A Szombat esti láz tehát két KO-val nyert, a Megatánc pénteken próbál életben maradni. A régi toplistaszereplő Barátok közt alatt esélytelennek tűnik, utána kellene elvileg a Lost és az Odaát táborát gyengítenie.