2005: hazai tévés sikerek és bukások

Vágólapra másolva!
Megkértük a négy legnézettebb hazai tévécsatorna programigazgatóit, vezetőit, hogy árulják el, kit tartanak az év arcának, melyik műsorukra a legbüszkébbek, mely próbálkozás sikerült hitványra, melyik műsor bukott hamar. Valamiért a jobban sikerült, nívós és/vagy nagy nézettségű produkciókról szívesebben beszéltek, mint a kudarcokról, de ez természetes. Belepillanthattunk a csatornák 2006-os terveibe is. Ez nem az év végi elemző cikkünk, inkább csak egy informatív előzetes - ezúttal nem is fűzünk kommentárt a tévés vezetők szavaihoz.
Vágólapra másolva!

Varró Balázs, a Viasat 3 PR-vezetője szerint a retro alapvetően bejött: "Az új műsoraink közül egyértelműen az év egyik legnagyobb sikere a Helyszínelők legújabb darabja, a New York-i helyszínelők. Az év - sokak számára meglepő módon - további sikerei voltak a hazai retro-sorozatok (Linda, Angyalbőrben), melyek nagyon jól teljesítettek a nézettségi versenyben. Mérsékelt sikernek örvendett a Polip, mely lekerült a műsorról" - mondta. Mint megtudtuk, a Sztárvár folytatásáról még nem született döntés, annyi bizonyos, hogy januárban nem lesznek új részek.

A Viasat 3 botrányoktól mentes évet zárhat, a szakmában történt, kisebb-nagyobb feszültséget okozó eseményekről pedig csak az érintettek tudnak érdemben nyilatkozni. "A csatorna számára a 2005-ös év a rekordok éve volt mind nézettségi, mind üzleti eredmények terén" - fűzte hozzá Varró Balázs.

"2006-ban is az az elsődleges célunk, hogy nézőinknek minél érdekesebb és sokszínűbb programfelhozatallal kedveskedjünk. Már január 2-án találkozhatnak néhány vadonatúj programmal: elkezdődik a Vadmacska új élete című sorozat, melyben a Vadmacská-ból jól ismert Marlene Favela keveredik újabb kalandokba. Hétfő esténként lesz látható a Terrorkommandó című brit sorozat, mely egy elit terroristaelhárító alakulat munkáját mutatja be. A fekete humor kedvelői a Sírhant Művek új évadjának örülhetnek, a romantikusabb lelkűek pedig Ally McBeal hazánkban eddig nem látott epizódjain szórakozhatnak. Folytatódik a Szex és New York, valamint január 15-én kezdődik a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb kult-sorozata, a Twin Peaks. Vadonatúj epizódokkal térnek vissza a Helyszínelők Grissom vezetésével, az UEFA Bajnokok Ligája is folytatódik, természetesen" - vázolta a PR-vezető a közeljövőt.

Kalmár Csaba