Caramel legyűrte Yoda mestert is

Vágólapra másolva!
Molnár Ferenc Caramel és Palcsó Tamás dalban vívott csatáját a tévékészülékek előtt kétmillió néző izgulta végig, míg a helyszínen tizenkétezer ember tombolt.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetekben a Megasztár rendre jó nézettségi adatokat produkált, egyedül az utolsó előtti döntő estéjén voltak valamivel rosszabbak a számok, ekkor a rivális kereskedelmi csatornán futó Sztárbox című műsor nyert.

Most szombaton viszont nem volt pardon, a teljes lakosság körében átlagosan négy órán át (20:15 - 00:17) 2 millió 4 ezer fő szorított kedvenceiért. A közönségarány 51,77 százalékos volt, ami azt jelenti, hogy minden második televíziónéző a Megasztár élő koncertközvetítését figyelte.

A konkurencián futó Star Wars - Baljós árnyak csak 934 ezer nézőt vonzott, ami 21 százalékos közönségarányt jelentett.

Forrás: [origo]

A reklámozóknak fontos felnőtt lakosság esetében a zenés show 52 százalékot, a jedik 16 százalékot, míg az MTV műsorai (többek közt egy thriller) 11 százalékos nézettséget hoztak a tévécsatornáknak.