Kampány a tévéműsorok szigorúbb elbírálásáért

2004.07.28. 17:10

Szeptembertől új vizsgálatba kezd a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és az ORTT, hogy felmérjék, hogyan változnak a gyermekek tévénézési szokásai, majd javaslatot nyújtanak be az Országgyűléshez a kiskorúak eddiginél hatékonyabb védelme érdekében. A gyermekvédő szervezet szerint a tévékben ma még túl sok az erőszakos jelenet, ezért szigorúbb szabályozásra van szükség a visszaszorításukra.

Tíz kiskorú közül háromnak a szülei nem ellenőrzik, hogy gyermekük mit néz a televízióban, így a 2-16 éves korosztály kedvenc műsorai között olyan programok is vannak, amelyek nem kifejezetten gyermekek számára készültek, köztük sorozatok, és valóságshow-k - tartalmazza a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által májusban, a városligeti gyermeknapon készített felmérés értékelése.

 

Dr. Büki György, a szolgálat munkatársa, közölte, hogy a vizsgálat ugyan nem tekinthető reprezentatívnak, de néhány eredménye így is meglepő, köztük az, hogy mennyire kiszolgáltatottak a tévét néző gyerekek. A gyermekneurológusként is dolgozó Büki szerint az eredmények emellett igazolni látszanak a szervezet korábbi tudományos igényű felmérésekkel is alátámasztott véleményét, hogy a kiskorúak még mindig túl sok, számukra káros műsort láthatnak a képernyőn.

 

A nemzetközi szervezet tavasszal indított kampányt azért, hogy felhívja a szülők és pedagógusok figyelmét a televíziós műsorokban tapasztalható agresszivitásra, csakúgy, mint az egyes filmekben, köztük gyermekek számára készített rajzfilmekben, illetve számítógépes játékokban látható erőszakos, durva jelenetek negatív hatásaira. Céljuk volt az is, hogy felhívják a szülők figyelmét arra, milyen fontos, hogy segítséget nyújtsanak gyermekeiknek televíziós és internetes élményeik pszichés feldolgozásában.

 

A tavasszal kiosztott kérdőívre adott válaszok szerint a 2-16 éves gyermekek 99 százaléka rendszeresen néz televíziót, legkedveltebb műsoraik a sorozatok, elsősorban a Barátok közt, ezt követik az olyan mesék és rajzfilmek, mint a Spongyabob, az ORTT álatal erőszakosság miatt bírált Yugioh, a Tom és Jerry, és a Micimackó. Ugyancsak nagy nézettsége van e korosztály körében a Való Világ-nak.

 

Tíz gyermek közül hárman vannak olyanok, akiket szüleik nem figyelmeztetnek soha arra, hogy sokat ülnek a képernyő előtt, és soha nem is beszélgetnek velük a televízióban látottakról. E szülők által a televízió előtt magára hagyott csoport második legkedveltebb műsoraként a valóságshow-t nevezte meg, a többiek esetében ez a műsor - a mesék és rajzfilmet után - "csak" a negyedik helyre került.

 

A gyermekek 41 százaléka a szüleivel, 30 százaléka pedig testvéreivel ül a képernyő elé. A szülői társaság sajnos nem mindig jelent szülői felügyeletet, a gyermekvédő szervezet felméréséből ugyanis kiderült, hogy a gyermekek leginkább felnőtteknek szóló filmeket néznek szüleikkel együtt, a szülő viszont igen ritkán szán időt televízió nézés közben arra, hogy magyarázgassa gyermekének a képernyőn látottakat.

 

A vizsgálatban részt vett gyermekek legkedveltebb mesefiguraként Micimackó-t, a Yugioh című rajzfilmsorozat Yugiját említették, valamint sokan nevezték meg Garfieldet és a Pókembert is.

 

Dr. Büki György, a gyermekmentő szolgálat képviselője elmondta, 1998 óta, az ORTT-vel és a Tárkival közreműködve kétszer vizsgálták reprezentatív mintán a kiskorúak tévénézési szokásait, legközelebb pedig 2004 szeptemberben indul hasonló vizsgálat a változások felmérésére. A végső cél, hogy témában 2005-re tervezett konferencián az ORTT-vel együtt konkrét javaslatokat fogalmazzanak meg az Országgyűlés számára, amitől a műsorokban előforduló erőszak visszaszorítását várják. Büki szerint erre azért van szükség, mert az eddigi szabályozás elégtelennek tűnik a televíziók, illetve más médiumok befolyásolására.

 

[origo]/MTI

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK