Indul a japán BBC

Vágólapra másolva!
A gazdaságilag legfejlettebb ázsiai országban is terjeszkedik a brit televízió, amely elsősorban szórakoztató programokat kínál a japán nézőknek.
Vágólapra másolva!

A BBC Worldwide, a BBC kereskedelmi ága bejelentette, hogy elindítják a csatorna japán változatát. Az új, teljes egészében a BBC tulajdonában lévő szórakoztató csatorna a brit televízió legsikeresebb programjait vetíti a távol-keleti ország tévénézői számára.

A BBC Japán vígjátékokból, drámai és ismeretterjesztő filmekből, gyerek- és oktatóprogramokból valamint beszélgetős műsorokból és dokumentumfilmekből álló műsorkínálattal próbál helyet szerezni magának az ázsiai ország piacán. A nézők többek között a Waczak szálló című vígjátéksorozat, és a Leggyengébb láncszem című vetélkedőt láthatják az új csatornán, amely 2004. december 1-jétől japán feliratozású programokat és reklámokat fog sugározni.

A Japán BBC-t a BBC Worldwide's Channels csoport hozta létre, akárcsak a BBC Prime nemzetközi szórakoztató csatornát, amelynek Európában, a Közel-Keleten és Afrikában 20 millió előfizetője van.