Újabb kényelmi fejlesztést kap a mobilos Gmail

gmail
A böngészős felülettel ellentétben a mobilos Gmailben jól kivehető lesz a leiratkozás funkció
Vágólapra másolva!
A böngészős felületén régóta elérhető a gyors leiratkozás.
Vágólapra másolva!

Nem csak a teljes mértékben spamnek titulálható levelek bosszantják már emberemlékezet óta az internetezőket, a webhelyekre való regisztrációt követően azok gyakran automatikusan marketinges leveleket küldésébe kezdenek. Ezekről jellemzően egyszerű leiratkozni, szinte mindig van egy erre a célra szolgáló link az e-mailek alján.

A böngészős felülettel ellentétben a mobilos Gmailben jól kivehető lesz a leiratkozás funkció Forrás: TheSPAndroid

Ettől függetlenül a böngészős felületén a Gmail már 2014 óta próbálja segíteni a leiratkozást, a marketinges levélbe belépve a küldő neve és e-mail-címe mellett található egy leiratkozás link. Érdekes módon ez sincs nagyobb betűvel szedve vagy látványosabban kiemelve, mint a levelek alján lévő leiratkozás linkek, így elképzelhető, hogy sokaknak fel sem tűnt a jelenléte, de mindenesetre létezik.

Most közel egy évtized után ugyanezt a leiratkozás gombot a Gmail mobilapp is meg fogja kapni, szúrta ki az androidos változatának bétájában a TheSpAndroid blog szerzője. Ráadásul sokkal feltűnőbb lesz, mint a böngészős felületen, szintén a küldő neve mellé kerül be, mint ahogy a képernyőképen is látható.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!