Androidos játékok ezrei játszhatóak már PC-n

google play játékok
Már itthon is elérhető a Google Play Játékok, száznál is több androidos mobiljáték játszható vele számítógépeken
Vágólapra másolva!
Csendben komoly mérföldkőhöz ért a Play Játékok számítógépes kiadása.
Vágólapra másolva!

Idén májusban Európában is elérhetővé vált a Google Play Játékok számítógépes változata, a Google által készített szoftver emulációval a Play Áruházban megtalálható androidos játékokat tesz futtathatóvá a windowsos számítógépeken.

Májusban még csak néhány száz játék volt elérhető a Play Játékokban Forrás: Origo

Az időközben eltelt olyan fél évben sok víz lefolyt a Dunán, jelentős előrelépések történtek a termék háza táján. A fejlesztést menedzselő Arjun Dayal blogbejegyzése szerint a játékosok immáron háromezernél is több játékkal szórakozhatnak vele a számítógépeiken, újabban a mindig népszerű Clash of Clans és Clash Royale is bekerültek a kínálatába.

További érdekesebb újítások, hogy játék közben a Shift+Tab kombinációt lenyomva átállíthatóvá vált a játékok felbontása, továbbá a gamepades irányítást támogató címek már Xbox One / Series és PlayStation 4 / 5 kontrollerekkel is vezérelhetőek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!