Megújult az Xboxok kezdőképernyője

xbox one series
Hamarosan általánosan elérhető lesz az Xboxok új kezdőképernyője
Vágólapra másolva!
Egyszerűbb navigációt és felfedezést tesz lehetővé, hullámokban válik elérhetővé.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött az Xbox One és Xbox Series konzolok megújult kezdőképernyőjének hullámokban való elérhetővé tétele, a konzolos Insider programban már hónapok óta tesztelt ráncfelvarrás legfeljebb pár héten belül minden játékosnál élesedik majd.

A Microsoft szerint az új kezdőképernyő a felső részén lévő gyorselérési sávval megkönnyíti a játékkönyvtár, a Microsoft Store, az Xbox Game Pass, a keresés, továbbá a beállítások elérését. A szellősebb elrendezésével több teret ad a háttérképnek, ráadásul a nemrég játszott lista éppen kijelölt elemének függvényében dinamikusan változhat is a háttérkép, ami egyben funkcionális és esztétikus.

A rengeteg kisebb változtatás közül kiemelhető még, hogy a frissített kezdőképernyőre kitűzhetőek a kedvenc játékok és csoportok, jobb személyre szabott ajánlatokat jelenít meg a felület, továbbá új sorban emeli ki a barátok és a közösségek frissítéseit.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!