Ezekkel az eszközökkel védekezhet a leghatékonyabban a szúnyogok ellen

tigrisszúnyog
Az ázsiai tigrisszúnyog csípése más hazai szúnyogok csípéséhez képest erősebb allergiás reakciókat okozhat
Vágólapra másolva!
A szúnyogok képesek megkeseríteni az egész nyarat! A vérszívóktól sehol sem vagyunk biztonságban, és még az alvást, pihenést is képesek tönkretenni, hogy a csípések okozta kellemetlenségekről ne is beszéljünk. Mutatunk néhány fegyvert az aljas vérszívók ellen.
Vágólapra másolva!

A vegyszerek hagyományos módszernek számítanak ellenük, de ma már akad számtalan kifinomultabb megoldás is, a technológiai fejlődésnek köszönhetően. Összegyűjtöttünk néhány olyan masinát, amelyek segíthetnek a védekezésben, és az ellenük vívott harcban.

Kézi fegyver

Az elektromos légycsapó úgy néz ki, mint egy teniszütő, viszont azzal ellentétben a húrok elektromos töltöttség alatt állnak. Ennek köszönhetően már akkor is képesek elpusztítani a szúnyogokat, és egyéb kellemetlen rovarokat, ha azokat nem sikerül olyan erővel eltalálni, hogy végük legyen. E termékek hagyományosan egy-két ceruzaelemmel működnek, a kezelésük pofonegyszerű, akár egy gyerek is boldogulhat velük.

Az elektromos légycsapók a szúnyogok ellen is hasznosak lehetnek. Forrás: Origo

Az áruk olcsó, a használható darabok már egy-két ezer forinttól megvásárolhatóak. Mi egy Esperanza EHQ004 típusú készüléket használunk, amely nagyon jól bevált, úgyhogy jó szívvel tudjuk ajánlani mindenkinek.

Elektromos szúnyogcsapda

Ha valaki nem csak elűzni, hanem elpusztítani szeretné a moszkitókat, annak érdemes megfontolnia egy elektromos csapda beszerzését. Ezek különféle trükkökkel, például megadott hullámhosszúságú fény kibocsájtásával magukhoz vonzzák a rovarokat, hogy aztán elektromos árammal elpusztítsák őket. A jobb masináknál a mérnökök arra is figyeltek, hogy a lehullott szúnyogokat egy tartályba gyűjtsék, és így egyszerűen meg lehet tőlük szabadulni.

A szúnyogcsapda méreg nélkül öl. A Baseus Star Mosquito pedig remek dizájnnal bír. Forrás:Baseus

Nálunk egy Baseus Star Mosquito nevű modell zümmög, ami bel- és kültéren is használható. Ez a munkáját kiválóan végzi, és igen jól néz ki, ezzel pedig kilóg a mezőnyből, hiszen a legtöbb termék meglehetősen csúnyácska. A modell természetesen nem káros a környezetre, és az ára sem vészes, hiszen nagyjából 10 000 forintért megvásárolható, tehát gyakorlatilag bárki meg tudja vásárolni.

Mobil riasztó

Sokan vannak, akik kirándulás, evezés, szabadidős tevékenység közben szeretnék megvédeni magukat a repülő vámpíroktól. Nekik találták ki az olyan mobil szúnyogriasztókat, amelyeknek vegyszermentes típusai is elérhetőek. Ezek jellemzően ultrahang alapúak, azaz az emberi fül számára hallhatatlan, és ezért számunkra nem zavaró akusztikus hullámokat bocsájtanak ki. Ezt a tartományt azonban a szúnyogok, és egyéb rovarok, így például a kullancsok érzékelik, és elméletileg rosszul is vannak tőle. Ennek következtében egy bizonyos méretű zónát elkerülnek, ami akár több méter sugarú gömb is lehet.

A mobil eszközök sátrazásnál, kirándulásnál tehetnek igen jó szolgálatot. Forrás:Thermacell

Ezek az eszközök természetesen akkumulátorból szerzik a működéshez szükséges energiát. Ha valaki ilyen típusú készülékben gondolkodik, akkor érdemes olyan masinát választania, amely viszonylag kicsi és könnyű. Mi a Thermacell MR-300G típusjelzésű terméket ajánljuk, ugyanis ennek kialakításánál a strapabírásra is kiemelt figyelmet fordítottak. Ennek köszönhetően a víznek, pornak és ütéseknek is ellenáll, illetve akár kesztyűben is lehet használni, és akár zsebre is vágható.

Dugjatok a 220-ba!

A legismertebb szúnyogok ellen kitalált masinák azok, amelyeket konnektorba kell dugni, és valamilyen vegyszert párologtatnak. Ezek között akadnak olyanok, amelyekbe egy kis lapocskát kell beledugni, illetve amelyekbe valamilyen speciális folyadékot kell csepegtetni.

A konnektorba dugható termékek is igen népszerűek. Forrás: Vape

E megoldás előnye, hogy jellemzően olcsó maga a szerkezet, hiszen akár már pár száz forintból beszerezhető. A használata pofonegyszerű, ugyanis elég csak csatlakoztatni a hálózati áramforráshoz, és máris működik. Az is jó, hogy lehet választani a szúnyogok elriasztása és kirtása között, attól függően, hogy milyen típusú vegyszert alkalmaz a felhasználó. Rengeteg honfitársunkhoz hasonlóan, mi is a Vape termékét részesítjük előnyben. Ez egy jól bevált termék, amely évtizedek óta bizonyít.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!