Jól halad a Nintendo Switch 2 fejlesztése

nintendo switch gamer videojáték kézikonzol marokkonzol
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
A hírek szerint már nincs túlságosan messze az új kézikonzol piacra dobása.
Vágólapra másolva!

Túl van már a fénykorán az életciklusának hetedik évébe lépett Nintendo Switch, erősen zuhanni kezdtek a kiadása előtti szkepticizmus ellenére bomba sikerré vált termék eladásai. A gyártó március végével zárult tavalyi üzleti évében 22% csökkenéssel már csak 18 millió darab fogyott belőle, a jelenlegi üzleti évben pedig 15 milliós értékesítésben reménykedik a Nintendo.

Eredetileg is meglehetősen gyenge volt a Nintendo Switch hardvere, mostanra pedig nagyon eljárt felette az idő Forrás: Polina Tankilevitch / Pexels

Természetesen nem kell félteni a japán vállalatot, a Nikkei értesülései szerint jól halad a Nintendo Switch 2 fejlesztése, már nem kell túlságosan sokat várni rá, várhatóan 2024 tavaszán válhat elérhetővé. Tökéletesnek tűnik az időzítés, azon a ponton az első Switch eladásainak jelentős csökkenése miatt már feltétlenül szükség van az utódjára, a régi konzollal rendelkező és az első Switchük megvásárlásán gondolkodó gamerek is elvárják a generációváltást.

Egyelőre nem világos, hogy a Nintendo Switch 2 a jelentős teljesítménybeli előrelépésen túl miféle újdonságokat hozhat, bár nem úgy tűnik, mintha feltétlenül szükséges volna változtatni az elődjét elképesztően sikeressé tett formulán.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!