Ötezer forint az IKEA vezeték nélküli hangszórója

ikea vappeby bluetooth vezeték nélküli hangszóró
Nyugodtan ráfröcsöghet fürdés közben a víz IKEA Vappeby-re
Vágólapra másolva!
Elsősorban fürdés közbeni zenehallgatásra szánja a vállalat.
Vágólapra másolva!

Váratlanul egy meglepően olcsó Bluetooth hangszóróval rukkolt elő az IKEA. A hazánkban 4990 forintos áron máris elérhető Vappeby modellt elsősorban fürdőszobai használatra szánja a vállalat, lehetővé teszi fürdés vagy zuhanyzás során a zenék, a podcastok, vagy épp a videók hangjának hallgatását.

Nyugodtan ráfröcsöghet fürdés közben a víz IKEA Vappeby-re Forrás: IKEA

Ennek megfelelően az aprócska hangszóró IP67 minősítésű, teljesen védett a por ellen és maximum 1 méteres mélységig 30 percig vízálló, így nem tesz benne kárt a fürdőszoba párás levegője és a ráfröccsenő víz. A beépített akkuja 50% hangerő esetén akár 80 órán át is bírja szusszal, a töltése USB-C csatlakozós kábelen keresztül történik, fali töltő és töltőkábel nem jár hozzá.

Egészen mütyür dolog a Vappeby Forrás: IKEA

Az IKEA szerint a Vappeby tiszta és erős hangzással rendelkezik, de a méretéből és árából fakadóan érdemes fenntartásokkal kezelni ezeket az állításokat.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!