Még egy tokot sem lehet rábízni a Google szakembereire?

Pixel 6 tok
Vágólapra másolva!
Nem csak a Pixel 6 mobilokra állandóak a panaszok, már a tokokról is lehangoló beszámolók érkeznek.
Vágólapra másolva!

A Google a remek szoftverei ellenére minden évben állandó hardveres hibákkal és ezekből fakadó szoftveres gondokkal küzd a Pixel mobiljain, a Pixel 6 és Pixel 6 Pro modelleknél a helyzet pedig a szokásosnál is rosszabb. A jelek szerint ráadásul a készülékek gyári, Google márkájú tokjaival is gond van.

Pixel 6 tok Forrás: reddit

Az áttetsző, 30 dolláros tokok a beszámolók szerint nagyon elszíneződnek, mindössze pár hónap alatt. Az Amazonon és a Redditen is rengeteg a panasz, a gyári Pixel tokok elsárgulnak, megbarnulnak. Egyeseknél a műanyag váz el is deformálódott.

Ez a fajta jelenség csak a legolcsóbb, filléres, márka nélküli szilikontokokra jellemző általában, persze ismertebb márkáknál is lehetnek bakik. Állítólag itt nem minden tok hibás, tehát megint a minőségirányítással lehetett gond.