Beszakította egy kisfiú dobhártyáját az AirPods Pro

apple airpods pro vezeték nélküli fülhallgató tws earbuds
Apple AirPods Pro (2021)
Vágólapra másolva!
Pert indított a vészriasztás által okozott halláskárosodás miatt a családja.
Vágólapra másolva!

A szinte mindenki zsebében lapuló okostelefonok remek lehetőséget kínálnak a hatóságok által kiadott vészriasztások gyors és széles körű elérhetővé tételére, ám a jelzéseknek nem szabadna bármilyen módon bajt okozniuk, nem lehetnek veszélyesek. Sajnos az Apple látszólag súlyos mulasztást vétett, a gyermekek eltűnése vagy elrablása esetén az USA-ban helyileg kiadható AMBER jelzés esetén az iPhone nem veszi figyelembe, hogy telefon saját hangszóróján vagy egy hozzá csatlakoztatott fülesen keresztül szól-e a jelzés, mindig maximális hangerővel szólaltatja meg a fülsüketítő hangot.

A felperes szerint évek óta panaszkodnak az AMBER hangjelzések dobhártyaszaggató hangerejére az AirPods Pro füleseket használók, ám az Apple semmit sem tett a probléma megoldása érdekében Forrás: Apple

Emiatt egy texasi család most beperelte az Apple-t és a Luxshare nevű gyártópartnerét, a szülők szerint a 12 éves gyermekük a jobb fülébe bedugott AirPods Pro fülessel nézte a Netflixet az iPhone-on, a fülsüketítő hangerejű AMBER jelzés pedig szó szerint beszakította a dobhártyáját. A fiú végleges halláskárosodást szenvedett, a jobb fülében hallókészüléket kell majd viselnie, emellett feltehetően a sérülés miatt hányingerre, szédülésre, fülzúgásra panaszkodik.

A felperes ügyvédei szerint nem egyedi esetről van szó, adataik alapján a fülhallgató 2019. április 12-én történt piacra dobása óta az Apple legalább 1538 panaszt kapott az AirPods Pro veszélyes hangerejű AMBER jelzése miatt, azonban semmit sem tett a probléma megoldása érdekében.

A fiú szülei kártérítést követelnek az Apple-től a fizikai halláskárosodás, az ezzel kapcsolatos mentális trauma, továbbá az orvosi kezelések költsége miatt. Emellett megoldatnák a fülsüketítő hangjelzéses problémát a céggel, és pénzbüntetéssel szeretnék sújtatni a gondatlansága miatt.

Az AMBER jelzések megszólaltatása kikapcsolható az iPhone-ban és az androidos mobilokban, az utóbbiak esetében gyártótól függ ennek a módja.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!