Sorra hagyják ott az Ubisoftot a játékfejlesztők

ubisoft montreal
Ubisoft Montréal
Vágólapra másolva!
A kanadai stúdióit érinti a legsúlyosabban a folyamatos fluktuáció.
Vágólapra másolva!

Az Axios beszámolója alapján az elmúlt olyan másfél évben jelentős elvándorlás kezdődött az Ubisoftnál, folyamatosan adják be a lemondásukat a kiadónál legkülönfélébb jellegű munkákat végzők. A jelek szerint személyenként eltérő okai vannak a helyzetnek, a céget eddig otthagyott fejlesztők a leggyakrabban alacsony fizetéssel, érdekesebb munkalehetőséggel, az Ubisoft kreatív irányával való elégedetlenséggel, továbbá a helytelen munkahelyi magatartás kezelésével kapcsolatos hiányosságokkal indokolták a döntésüket.

Ubisoft Montréal Forrás: Ubisoft

A legrosszabb helyzetben a kiadó kanadai stúdiói vannak, az országban továbbra is gyorsan nő a játékfejlesztő cégek mennyisége és létszáma, egy nemrég távozott fejlesztő szerint az ubisoftosok jelenleg könnyű prédák a fejvadászok számára. A kiadó nemrég jelentős béremeléseket hajtott végre a megtartásuk érdekében, ezzel viszont frusztrációt okozott a Kanadán kívüli stúdióinál, az ott dolgozók nem kaptak béremelést.

Az Axios linkedines kutatása alapján csak az elmúlt hat hónapban legalább 60 fő hagyta ott a kanadai stúdiókat, a Far Cry 6 huszonöt felelős beosztású fejlesztője közül öt távozott, míg az Assassin's Creed Valhalla esetében ugyanez az arány ötvenből tizenkettő. A távozók java természetesen alacsonyabb pozíciókban dolgozott.

A kiadvány forrásainak véleménye szerint az elmúlt időszakban tapasztalt elvándorlás jelentősen lassította egyes projekteken a munkát. Egy felmondott személyt nemrég megkereste az Ubisoftnál maradt kollégája, hogy segítsen megoldani egy játékbeli bugot, mert senki sem maradt, aki ismerné az érintett rendszer működését.

Az Ubisoft szerint a fluktuációjának mértéke jelenleg csak egy picivel van az iparági átlag felett, továbbá idén április óta 2600 dolgozót vett fel, kontextusként az előző két év során 4500 fővel bővítette a létszámát.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!