Három évnyi frissítést ígér az összehajtható mobiljához a Microsoft

Microsoft Surface Duo 2
Vágólapra másolva!
Sokat fejlődött a Surface Duo 2, és a Microsoft ehhez a modellhez már 3 évnyi szoftveres támogatást ígér.
Vágólapra másolva!

Hardveres fronton nagyot lépett előre a Microsoft a Surface Duo 2-vel, persze a minőségre csak később derül fény, és a szoftveres támogatás milyensége is kérdés lesz. Utóbbi hosszára nagyobb panasz talán nem lehet, ugyanis három évnyi frissítést ígér a Microsoft, ezt az Android Authority számára külön megerősítették a napokban.

Microsoft Surface Duo 2 Forrás: microsoft

Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy az első Surface Duóhoz is ezt ígérte a Microsoft, és az a készülék még mindig Android 10-et futtat, pedig napokon belül itt az Android 12. A Microsoft erre annyit mondott, hogy még az év vége előtt kiadja rá az Android 11-et.

Mivel a Surface Duo 2 csak Android 11-gyel érkezik, ezért nehéz megtippelni, hogy mikor jut el rá az Android 12.