Nagyot nőtt a párjuk után kémkedők száma

Bankkártya, ásványvíz, mobil – minek az?
Vágólapra másolva!
Az elmúlt évben megduplázódott a briteknél a kémprogramok ügyféltábora.
Vágólapra másolva!

Évek óta egyre jelentősebb problémát jelent a stalkerware szoftverek használatának terjedése. Ezek számítógépekre és mobileszközökre titokban telepített kémprogramok, ám klasszikus netes támadók helyett tipikusan állítólagos barátok, a párjukra féltékeny személyek, vagy éppen a párkapcsolatuk végét el nem fogadók jelentik az ügyféltáborukat.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

Az interneten bárki számára elérhető stalkerware szoftverek klasszikus kémprogramokként viselkednek: többek közt képesek lehetnek naplózni az áldozat által meglátogatott webhelyeket, ellenőrizhetővé tehetik a földrajzi helyzetét, hozzáférést adhatnak a mobiljának hívásnaplójához és üzeneteihez, képernyőképeket készíthetnek, naplózhatják a billentyűleütéseit.

Az Avast biztonsági cég szerint a koronavírus miatti lezárások kezdete óta az Egyesült Királyságban közel duplájára emelkedett, 93%-kal nőtt a stalkerware szoftverekkel elkövetett visszaélések száma.

A kémszoftverek telepítésének megakadályozása érdekében a vállalat azt javasolja, hogy mindenki zárja le jelszóval, PIN-nel vagy ujjlenyomattal a készülékeit, hogy a fizikai hozzáféréssel rendelkezők ne legyenek képesek titokban stalkerware-t telepíteni azokra. Aki számára gyanús, hogy áldozattá válhatott, az közismert vírusirtók telepítésével próbálkozhat, ezek jó hatékonysággal képesek felismerni és eltávolítani a kémprogramokat.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!