Új stratégiára áll át a botrány után a Cyberpunk 2077 fejlesztője

cyberpunk 2077 videojáték
Miss V megújult dizájnja a Cyberpunk 2077-ben
Vágólapra másolva!
A Cyberpunk 2077 eredetileg tervezett többjátékos módja már sosem fog elkészülni. A hír mellett azonban a CD Projekt Red egyértelművé tette azt is, hogy nem adja fel, és a jövőben több játékon is dolgozik majd egyszerre.
Vágólapra másolva!

Túzás nélkül lehet állítani, hogy a Cyberpunk 2077 az utóbbi évek messze legjobban várt játéka volt, azonban a decemberi megjelenése után sokaknak csalódást okozott. Hamar egyértelművé vált, hogy még alsó hangon több hónapnyi fejlesztési időre lett volna szükség, és ugyan számítógépeken viszonylag jól működött, a PS4-re és Xbox One-ra megjelent változatok csapnivalóak voltak - annyira, hogy a Sony el is távolította a saját online áruházából.

Senki nem erre számított. A lengyel CD Projekt Red a The Witcher-játékok által egy kisvállalkozásból igazi játékipari óriássá nőtte ki magát, ami ráadásul az utóbbi években rendkívül jó kapcsolatot alakított ki a vásárlóival is - gyakorlailag egyfajta mintacéggé váltak az iparon belül. Éppen ezért ért sokakat megdöbbentett, hogy a Cyberpunk 2077-tel kapcsolatban több dologban hazudtak, a gyatra konzolos verziókat pedig egyszerűen eldugták az újságírók elől, így a megjelenéskor egyáltalán nem lehetett tudni, hogy azok milyen rossz állapotban vannak.

Miss V megújult dizájnja a Cyberpunk 2077-ben Forrás: CD Projekt RED

Ezzel együtt persze a játék így is hatalmas sikert aratott, és a CD Projekt Red azóta is a különböző javításokon dolgozik, azonban ezzel sem halad minden simán. A csapat eleve viszonylag nehéz helyzetben van a koronavírus-járvány miatt, hiszen mindenki otthonról dolgozik, ráadásul néhány hónapja még egy nagyon komoly hackertámadás is érte őket.

Belsős források szerint ez hosszú hetekre szinte teljesen megakasztotta a munkát, így a vállalatnál egyébként sem túl jó morál még tovább zuhant, sokan fel is mondtak.

Azonban hosszas késések után az idei évre tervezett első nagy javítás néhány nappal ezelőtt végre megjelent, és úgy tűnik, hogy jó irányba haladnak a dolgok. Ezen kívül az év második felére ígéri a CD Projekt Red, hogy az új generációs konzolokra is elkészül végre a sokak által várt frissítés, aminek köszönhetően új erőre kaphat a játék, azonban a szintén beígért többjátékos módról semmit nem mondtak a fejlesztők - egészen mostanáig.

A CD Projekt Red már évekkel ezelőtt egyértelművé tette, hogy a Cyberpunk 2077 mellé készülni fog egy teljes értékű, gyakorlatilag akár önálló játéknak is tekinthető multiplayer mód, amit körülbelül úgy kell elképzelni, mint a GTA 5-öt és mellé a GTA Online-t. Ennek a megjelenését egyébként 2022-re ígérték, azonban az utóbbi hónapok botrányai után egyértelmű, hogy nem ez volt a stúdió elsődleges prioritása.

És most már biztosan nem is lesz az, Adam Kiciński vezérigazgató ugyanis bejelentette, hogy abban a formában, ahogy eredetileg tervezték, sosem fog elkészülni.

Kiciński közölte, hogy az alapvetően single player szerepjátékokat készítő vállalatának át kellett gondolnie, hogyan viszonyoljuk az online játéklehetőséghez a jövőben, és a Cyberpunk 2077-hez készített különálló online kiadás helyett inkább úgy döntöttek, hogy a később érkező játékainak valamilyen formában már alapból részét fogja képezni egyfajta internetes komponens. Ezt már bővebben nem fejtette ki, csak annyit árult el, hogy ehhez teljesen új technológiák kifejlesztésére van szükségük, így tehát viszonylag sok időbe kerül.

Forrás: Origo

Talán még ennél is fontosabb, hogy a Cyberpunk 2077 tapasztalataira építkezve Kiciński egyértelművé tette, hogy a jövőben másként fog működni a stúdió. Egyszerre egy játék helyett párhuzamosan kettőn fognak dolgozni, mégpedig a The Witcher és a Cyberpunk új részein. A csapatok nem lesznek teljesen elválasztva egymástól, folyamatosan segíteni fogja egyik a másikat, illetve a projekt során több külsős partnert szeretnének bevonni, így alaposan meg tudják növelni a játékokon egyszerre dolgozó munkaerő mennyiségét.

A CD Projekt Red egy másik fejese, Michał Nowakowski azt is közölte, hogy jövőben a játékaik megjelenése előtt egy jóval rövidebb marketingkampány várható, és csak közvetlenül a megjelenés előtt. Mégegyszer tehát nem követik el azt a hibát, hogy már évekkel korábban felkorbácsolják a rajongókat, közben újra és újra csalódást kell okozniuk a csúszásokkal, végül pedig a megjelent termék egyszerűen nem tud megfelelni az irreálisan túlfújt elvárásoknak.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!