Sokkoló hírrel szolgált a gamereknek a Paradox játékkiadó, gyakorlatilag menesztette a 2019-ben bejelentett Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2 fejlesztőjét, így a Hardsuit Labs helyett egy meg nem nevezett másik stúdió fogja befejezni a játékot. Részben ennek köszönhetően a többször elhalasztott termék idén már nem jelenik meg, az előrendelők pedig pénzvisszatérítést kapnak.
A kiadó nem adott részletes tájékoztatást az ügyben, csupán annyi árult el a nehéznek titulált döntésről, hogy véleménye szerint a játék és a vásárlók előnyére fog válni. A 2004-ben tragikus állapotban piacra került és üzletileg megbukott, azonban kultklasszikussá vált Bloodlines folytatásán való munka évek óta közismerten döcög: eredetileg 2020 márciusában kellett volna megjelennie, ám el lett halasztva az év későbbi részére, utána pedig átették 2021 második felére.
A legutóbbi halasztást követően ráadásul már fejek is hullottak: teljesen váratlanul Brian Mitsoda vezető írót és Ka'ai Cluney kreatív igazgatót is menesztette a Hardsuit Labs, pár hónappal később pedig felmondott a narratíváért felelős Cara Ellison.
Jelenleg semmiféle információ sem érhető el arról, hogy az elmúlt időszakban mi történt a színfalak mögött a Hardsuit Labs-nál, milyen állapotban van a Bloodlines 2. Annyi biztos, hogy az efféle fejlesztőváltás rendkívül ritka a játékiparban, nagyon elkeseredett lépésnek tűnik a Paradox részéről a projekt megmentése érdekében.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!