Évek óta nem látott mutatványra volt képes az Apple

apple iphone 12 pro
Apple iPhone 12 Pro
Vágólapra másolva!
A tavalyi utolsó negyedévben több iPhone fogyott, mint Galaxy mobil.
Vágólapra másolva!

Egész pontosan négy éve tartó állapotot tört meg 2020 utolsó negyedévében az Apple, az ünnepi periódusban átvette az eladott okostelefonok számában az elsőséget a Samsungtól. A Gartner piacelemző cég szerint a kérdéses időszakban 79,94 millió iPhone talált gazdára, míg a Galaxy mobilokból 62,17 millió darabot sikerült értékesíteni.

Apple iPhone 12 Pro Forrás: Apple

Nem valószínű, hogy az Apple képes volna megtartani ezen a téren a piacvezető szerepét, a Gartner szerint a mostani helyzet inkább csak a különösen jól teljesítő iPhone 12-nek köszönhető, plusz a Samsungnak nem volt semmilyen komoly újdonsága a piacon. Kontextusként 2019 utolsó negyedévében 69,6 millió iPhone és 70,4 millió Galaxy fogyott.

Az Apple nagy sikere ellenére összességében nincs jó állapotban az okostelefonos piac, tavaly 12,5%-kal csökkentek az eladások.

A tavalyi utolsó negyedévben az éves átlagnál jóval kisebb, csupán 5,4% volt a visszaesés mértéke, amit a Gartner az új iPhone-ok sikere mellett elsősorban az 5G-s mobilok jobb elérhetőségének, továbbá a belépő- és középkategóriás készülékek lendületesebb teljesítményének tud be. A kérdéses időszakban összesen 384,6 millió okostelefont adtak el világszerte a gyártók, míg 2019 utolsó negyedévében még 406,6 millió fogyott belőlük.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!