Az EA tulajdonába került a Codemasters

codemasters grid 2 videojáték
GRID 2
Vágólapra másolva!
Minden évben legalább egy játék érkezhet a fejlesztőcégtől.
Vágólapra másolva!

Az Electronic Arts bejelentette a Codemasters sikeres felvásárlását, immáron ténylegesen a tulajdonában van az autóversenyzős termékekre szakosodott játékfejlesztő. Az összesen 1,2 milliárd dollár értékű akvizícióval természetesen a brit cég összes szellemi tulajdonára és technológiájára is szert tett az EA, továbbá a Project CARS játékokat készített Slightly Mad Studios is hozzá került, a kisebb fejlesztőcéget még 2019 végén vette meg a Codemasters.

GRID 2 Forrás: Codemasters

Az EA korábbi tájékoztatása szerint a Codemasters várhatóan éves szinten fog újabb és újabb játékokat kiadni, ami elsőre aggasztónak tűnhet a rajongók számára, ám a Formula–1 licenc miatt már nagyon régóta ez a megszokott ügymenet a cégnél. Csak a következő években derül majd ki, hogy az EA milyen mértékben fogja befolyásolni a működését, ténylegesen milyen elvárásokat támaszt az újdonsült leánycégével szemben.

Egyelőre annyi biztos, hogy az EA sokat profitálhat a Codemasters tudásából és eszközeiből, jelen pillanatban nincs jelentősége a versenyjátékok piacán: csak az Android és iOS rendszerű mobileszközökre kiadott Real Racing 3 termeli számára a pénzt a mikrotranzakciókon keresztül, miután az elmúlt években a Need for Speed széria feltámasztási kísérletei rendre kudarcot vallottak.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!