A magas árak ellenére is jól állnak a Samsung Galaxy Note 20 mobilok előrendelései

Vágólapra másolva!
A tavalyi széria rekordját várhatóan nem döntik meg a számok, de a vételárakat figyelembe véve jól áll a Samsung.
Vágólapra másolva!

A Galaxy Note 20 Ultra a Samsung eddigi legjobb és legerősebb okostelefonja, a Galaxy Note 20 pedig bár kínál néhány kompromisszumot, szintén erős és érdekes készülék. A gyártót hatalmas kritika érte viszont amiatt, hogy nagyon drágán adja mindkettőt: hazánkban például 484 990 és 354 990 forintért rendelhetőek elő.

Forrás: android central

A ChosunBiz jelentése szerint a dél-koreai adatok azt mutatják, hogy a kritika és a magas árak ellenére nagyon sok ember hajlandó ennyit adni a készülékekért. Az előrendelések során már 1,17 millió készüléket tudtak eladni, ami bár alulmarad a Galaxy Note 10 sorozat tavalyi 1,3 milliós darabszámán, de azért még nagyon jó eredménynek számít.

Főleg azt figyelembe véve, hogy sok helyen gazdasági nehézségeket okozott a világjárvány, és elvileg már az amerikaiak is inkább az 500 dolláros mobilokat keresik, nem pedig az ultraprémium termékeket. A Samsung a rendelések 65 százalékát ráadásul a drágább Ultra modellre kapta, pedig az Dél-Koreában sem számít olcsóbbnak, mint nálunk vagy Amerikában.