Vége az otthoni sörfőzés úttörőjének

picobrew sörfőzés
PicoBrew C
Vágólapra másolva!
A Kickstarter egyik korai üdvöskéje volt a PicoBrew.
Vágólapra másolva!

Rossz hírrel szolgált a The Spoon, a mostanra megerősített értesülései alapján csődbe ment a Seattle városában székelő PicoBrew. A startup a hobbi sörfőzést próbálta a tömegek számára praktikussá és szórakoztatóvá tenni a sörfőző kisgépeivel, és meglehetősen sokáig sikeres is volt ebben.

PicoBrew C Forrás: Pico

A hírek szerint a problémát a növekedési kísérletei okozták, a sörfőző kisgépek után a kávéfőzők piacára is terjeszkedett a cég, plusz mini sörfőzdéknek szánt berendezések gyártásába fogott,

ám nem sikerült elég bevételt generálnia a működéséhez.

Pár hete egy zárt aukción megvásárolta a vállalatot az egyik korábbi befektetője, de az új tulaj nem kívánja finanszírozni a működését, helyette értékesíteni fogja az összes ingóságát.

Nem világos, hogy a PicoBrew márkanevével és szabadalmaival mi lesz, ezek esetében az értékesítés és a licencelés is szóba jöhet.

A cég új tulajdonosa a múlt héten elküldte a PicoBrew alapító csapatát és a teljes ügyfélszolgálatot. Bill Mitchell volt ügyvezető igazgató és társalapító a dolgozóknak kiküldött utolsó levelében „tiszta lelkiismeretű kudarcnak" titulálta a startup bukását.

A PicoBrew új tulajdonosa hírünk írásáig nem adott tájékoztatást arról, hogy mire számíthatnak a főzőgépek tulajdonosai, de mint említettük, már ügyfélszolgálata sincs a cégnek, amiből le lehet vonni a szükséges következtetéseket.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!