Érik a botrány a Doom Eternal körül

doom eternal videojáték
Doom Eternal
Vágólapra másolva!
Nem Mick Gordon mixelte a zenei albumát, és búcsúzhat a sorozattól.
Vágólapra másolva!

A nagyjából egy hónapja elérhetővé vált Doom Eternal remek kritikákat kapott, és a jelek szerint üzletileg is számottevő siker. Viszont most váratlanul botrány kezdett érni a videojáték körül, miután a héten elérhetővé vált a gyűjtői kiadását megvásároltak számára a zenei albuma, és nincsenek tőle elájulva a rajongók.

Doom Eternal Forrás: id Software / Bethesda

Ez nagy meglepetés, hiszen Mick Gordon zeneszerző a Doom Eternalhoz szállított zenéi ugyanolyan kiválóak, mint amelyeket a Doom reboothoz készített. A 2016-os játék hivatalos zenei albumát is ő állította össze nagy sikerrel, a Rip & Tear című kompozíciója azonnal klasszikussá vált a fanok körében.

Most kiderült, hogy a Doom Eternal zenéjének albumosított változatát nem ő mixelte, miután a rajongóknak az első meghallgatása során feltűnt, hogy valami nincs rendben vele.

A Bethesda vagy az id Software valamilyen oknál fogva elvette Gordontól az albumkészítési munka javát, csak az OST néhány dalát szállította le maga a maestro.

Ennek ellenére a soundtrack elérhetővé válását bejelentő tweetjében a cég specifikusan Mick Gordon munkájaként állítja be az albumot, ami erősen félrevezető.

A saját mixekre konkrét példaként a Meathook és a Command and Control nótákat hozta fel, és passzív agresszív módon elárulta a Twitteren, hogy

nincs elájulva az ismeretlen zenész munkájától.

Ami ennél is meglepőbb, hogy az esetleges jövőbeli Doomok zenéjét valószínűleg nem ő fogja készíteni, ám ennek az okát nem árulta el.

Nem világos, hogy mi folyik Mick Gordon és a Bethesda / id Software duó között, ám az utóbbi jobban teszi, ha előáll valamiféle elfogadható magyarázattal, még mielőtt indulatossá válnának a zeneszerzőt a szívükbe zárt rajongók.

A jelenlegi tervek szerint a Doom Eternal OST néhány héten belül válik digitálisan megvásárolhatóvá, továbbá hallgathatóvá a népszerű zenestreamelő szolgáltatásokban.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!