Felsülhet az Apple és a Google víruskövetője

koronavírus korona vírus járvány fertőzés betegség illusztráció maszk taxi Budapest
Vágólapra másolva!
Még elméletben is csak a fejlett országokban működhet jól.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi tervek szerint május közepe táján elérhetővé válhat az Apple és a Google összefogásában készülő, a koronavírus-járvány mobilos követésére kitalált rendszer. Ennek az a lényege, hogy a programban részt venni hajlandó személyek telefonjai naplózzák Bluetooth segítségével a közelükben felbukkant más mobilokat. Amennyiben valakit diagnosztizálnak a betegséggel, az jelezheti ezt a követőrendszer appjában, mire mindenki értesítést kap, aki nemrég a beteg közelében tartózkodott.

A kép csak illusztráció (Budapest) Fotó: Csudai Sándor - Origo

A megoldás technikai részleteinek kikristályosodásával egyre nyilvánvalóbbak a polgárok és kormányzatok számára is hasznos információt szolgáltató kezdeményezés limitációi.

Mint kiderült, a rendszer csak a Bluetooth Low Energy módot támogató okostelefonokkal kompatibilis, így amíg Európában és Észak-Amerikában az aktívan használt mobilok 80+ százaléka kompatibilis vele, addig a fejlődő világban ez az arány masszívan alacsonyabb, Indiában például 30-40 százalék körüli.

A világszerte használt 3,5 milliárd okostelefon legalább 25 százaléka nem kompatibilis a rendszerrel, inkompatibilis alapmobilokból pedig 1,5 milliárd lehet használatban.

Ettől függetlenül természetesen a semminél jobbnak bizonyulhat az Apple és a Google közös megoldása, ám a kompatibilitási problémák miatt racionális hatékonysággal vélhetően csak a fejlett országokban használható.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!