Fúrt kamerát kaphat a következő Samsung Galaxy Fold

Vágólapra másolva!
Szabadalmi bejegyzések alapján a következő-generációs összehajtható Samsung okostelefon fúrt kamerát kaphat.
Vágólapra másolva!

Miközben a Samsung Galaxy Fold megjelenésére továbbra is várnunk kell, addig minden jel arra utal, hogy a Samsung a készülék utódján is gőzerővel dolgozik.

Nemrég olyan szabadalmat jegyzett be a vállalat, amelyben egy Galaxy Foldhoz hasonló eszköz szerepel, de már komoly dizájnbeli frissítésekkel.

Forrás: LetsGoDigital

Az amerikai szabadalmi hivatal konkrétan május 28-án hagyta jóvá a szabadalmat, amely alapján az összehajtható mobil keret nélküli kijelzőt kapna, fúrt kamerával (mint a Galaxy S10 szériában).

A kialakításnak hála nincs szükség olyan területre, amely rengeteg szenzort és kamerát tárol el. Némi negatívum azonban, hogy az eszköz elég vaskos lehet összehajtott állapotban.

Mivel a szabadalmat legelőször 2017-ben nyújtotta be a Samsung, ezért valószínűleg azóta még további fejlesztéseket is eszközölt ezeken a terveken.