Csodás fejlesztést tesztel az Instagram

instagram
Vágólapra másolva!
A végén még bele lehet majd pörgetni a videókba.
Vágólapra másolva!

A fiatalok körében való népszerűség tekintetében a Facebookot egyre inkább leköröző Instagram már a kezdetektől fogva egy abszolút vizuális típusú közösségi hálózat volt. A felhasználók túlnyomórészt filterezett fotókat osztanak meg rajta, de persze már jó ideje lehetőség van a videók feltöltésére is, plusz a Történetek funkcióban kombinálhatóak a képek és a videók.

Forrás: Energepic / Pexels

Ennek ellenére jelenleg akad egy apró hiányosság az alkalmazásban: nincsenek kezelőszervek a videókhoz, így például nem lehet „belepörgetni" azokba. Ez eddig meglepően kevés gyakorlati problémát jelentett, hiszen az Instagramon megosztott videók jókora része még mindig csak néhány másodperces, így ritkán van igény a bennük való ugrálásra.

Ez a helyzet mostanra kezd megváltozni, egyre hosszabbá válnak a mozgóképek, így lassan talán sikerül majd lépnie valamit az Instagramnak az ügyben. Egy 2018-as tesztelés után a szolgáltatás mobilappjaiban újból feltűntek a videókhoz tartozó kezelőszervek, az újítást az androidos verzió kódjában matató Jane Manchun Wong vette észre. Szüneteltetni és folytatni még nem lehet a lejátszást, de remélhetően ezek a kezelőszervek sem maradnak ki a funkciókészletből, már ha ezúttal sikerül általánosan elérhetővé tenni a fejlesztést.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!