Ujjal mutogatás indult a Windows Phone halála kapcsán

Steve Ballmer a Microsoft távozó igazgatója, Jessica Albával a Windows Phone 8 bemutatóján
Vágólapra másolva!
A Microsoft egykori főnöke szerint nem a kevés app miatt bukott meg a rendszer.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt években meglehetősen sok orbitális bukást könyvelhetett el a Microsoft, az egyik legnagyobb jelentőségű mind közül az eredetileg Windows Phone, majd Windows 10 Mobile néven futott mobilos rendszerének sikertelensége volt. Az általánosan elfogadott vélemény az, hogy az Android és iOS ellenfelének szánt rendszer bukását az okozta, hogy a külsős szoftverfejlesztők nem törődtek a platformmal, így a fogyasztók sem kívántak azzal foglalkozni.

Forrás: AFP/Kimihiro Hoshino

A napokban váratlanul némi ujjal mutogatás kezdődött a témában. Elsőként a Microsofttól épp távozóban lévő Terry Myerson helyezkedett arra az álláspontra, hogy a rendszer halálát a Windows Phone 7 rendkívül elavult, és emiatt a Windows Phone 8-ban lecserélt rendszermagja okozta. Az operációs rendszer gerincét adó komponens lecserélésével rengeteg értékes időt vesztett a Microsoft, és végső soron ennek a következménye lett az, hogy rendszer nem tudta felvenni a harcot az Androiddal és az iOS-szel.

A szintén ex-microsoftos Brandon Watson nem ért egyet a fentiekkel, 2010 márciusa és 2012 februárja között ő felelt azért, hogy minél több külsős fejlesztő készítsen appokat a Windows Phone-ra, a kérdéses időszakban olyan 60 ezer app vált elérhetővé az áruházában. Állítása szerint pusztán az lett a szoftver veszte, hogy a mobilgyártók és a mobilszolgáltatók nem voltak hajlandóak tolni a Windows Phone szekerét, nem pedig az, hogy nem volt rá alkalmazás.

Mindezek után már csak az jogos (bár valójában irreleváns) kérdés, hogy a fogyasztókat miért nem érdekelte annyira a Windows Phone, hogy a gyártók és a szolgáltatók lássanak rációt a támogatásában.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!