A republikánusok még több hatalmat adnának az FBI-nak

internet notebook olvas facebook
Man staring at laptop computer
Vágólapra másolva!
A szenátusi republikánusok még több hatalmat adnának az amerikai szövetségi nyomozóirodának, hogy azok bírói beleegyezés nélkül férhessenek hozzá az állampolgárok még több internetes adatához. 
Vágólapra másolva!

Az orlandói klubban történt tömeggyilkosság után új tervvel álltak elő a szenátus republikánus tagjai. Szerintük az amerikai szövetségi nyomozóirodának (FBI) hozzáférést kéne biztosítani az

állampolgárok böngészési előzményeihez és e-mail-adataihoz anélkül,

hogy arra érvényes bírói engedélyt kelljen kérniük.

Ennek érdekében törvénymódosítási kérelmet adtak be, a büntető igazságszolgáltatási törvény megváltoztatását akarják elérni. A szenátusi többség vezetője, Mitch McConell szavazást írt ki hétfőn a törvénytervezettel kapcsolatban.

„Az Orlandóban történt tragikus mészárlás után fontos, hogy rendelkezésre álljanak olyan eszközök, amelyekkel a jogi szervek irányíthatják a terrorelhárítással kapcsolatos nyomozásokat, hogy lefüleljék a magányos farkasokat is” – írta kérelmében John McCain szenátor, arizonai republikánus.

A magányos farkas jelzőt minden bizonnyal az elkövető Omar Mateenre értette, aki egyedül hajtotta végre a szörnyű tettet,

és online fogyasztott szélsőséges propagandát.

A böngészési előzményekbe is belenéznének a szövetségiek Forrás: PhotoAlto/Frédéric Cirou

Titkos levelek

A módosítás kiterjesztené az FBI hatalmát az úgynevezett nemzetbiztonsági levelek (NSL) használata felett. Az ilyen levelekkel még a bíróság elé lépés előtt kikérhetnek adatokat a szövetségiek az internet- és telefonszolgáltatóktól, netes techcégektől.

A Patriot Act törvény óta az FBI

több mint 300 ezer ilyen levelet bocsátott ki a telefon- és netszolgáltatóknak,

hogy felszólítsa őket arra, adják át egyes ügyfeleik adatforgalmát, és tartsák titokban az intézkedést.

A böngészési előzményekhez azonban nem férhetnek hozzá ilyen módon. A republikánusok módosítása ezt is lehetővé tenné.

Már tényleg mindenhez hozzáférnének

Az Amerikai Polgárjogi Unió (ACLU) jogi képviselője, Neema Singh Guliani levelet írt ez ügyben a szenátusnak, ellenezve a módosítást. Szerinte nehéz lesz megjósolni, mi lesz a végkimenetel, mivel a közhangulat hevesebb az esemény után. Úgy gondolja, nem nyújt megoldást a módosítás a terrorellenes harcban, inkább ennek ellenkezőjét érik el vele:

még nagyobb veszélyben lesznek az amerikai állampolgárok.

„Minden gátat eltávolítana a kormány és a hétköznapi emberek közt. Az FBI idézéssel gyakorlatilag bármihez hozzájuthatna”- írta levelében.