Függőséget okoz Churchill pasziánsza

churchill solitaire pasziánsz kártya játék
Vágólapra másolva!
Kipróbáltuk azt a mobilos kártyajátékot, amivel maga Winston Churchill is fejlesztette taktikai gondolkodását. A korhű köntösben tálalt pasziánsz nagyon hamar a kedvencévé válik.
Vágólapra másolva!

A 20. század egyik legkülönlegesebb kártyajátéka érkezett meg okostelefonra: a Churchill Solitaire című mobiljátékkal azt a fajta pasziánszt játszhatjuk, amivel Winston Churchill múlatta az időt a II. világháborúban.

A játék szabályait az Egyesült Államok egykori védelmi minisztere, Donald Rumsfeld jegyezte le, aki

több mint négy évtizede játszotta a pasziánsz ezen fajtáját

Brüsszelben, még fiatal diplomataként.

Valószínűleg ő az első olyan appfejlesztő, aki 83 évesen vágott bele videojáték készítésébe, és azt sem szokványos módon: egy diktafonnal rögzítette az instrukciókat a fejlesztőknek.

Izzasztó ínyenc

Churchill azért kedvelte rendkívül ezt a játékot, mert így szórakozva tudta fejleszteni stratégiai gondolkodását. A szabályokat kicsit nehezítette is, így nem az átlagos pasziánsz menetét követte.

Churchill ezzel múlatta az időt Forrás: Churchill Solitaire

A játékot első körben a haladó pasziánszozóknak ajánljuk, a kezdők könnyített módban gyakorolhatnak. Kampány módban pedig egyre nehezebb feladatokat kapunk, ezek sikeres végrehajtása után folyamatosan lépkedünk felfelé a ranglétrán. Más játékosokkal is megmérkőzhetünk online.

Az izzasztás azonban rendkívül szórakoztató, lévén az alkalmazás korhű hangulatot kapott: az animációk, grafikák és a zene is illeszkedik a negyvenes évek hangulatához. Előre szólunk:

nehéz, de függőséget okoz!

Ezt a pasziánszt nem fogja elunni Forrás: Churchill Solitaire

No de mi is a játék menete? A Windowsból is ismert Klondike pasziánszban van egy pakli kártya, 7 oszlop és 4 alap, ezzel szemben a Churchill-féle változatban 10 oszlop van (ide kerülnek az ellentétes színű, csökkenő sorrendű kártyák), és 8 alap (ide pedig az egyező színű, növekvő számsorrendű kártyák).

A játékot nehezíti, hogy sem a lefordított kártyapakliban lévő, sem a 10 oszlop alján szereplő húsz darab (0-1-2-3-4-4-3-2-1-0) kártya nem ismert, nem tudjuk, mit rejt. Illetve ott van az ördögi hatos (Devil's Six), ezeket a kártyákat már felfordítva látjuk az asztalon, de csak az alapba (Victory Rows) helyezhetjük át őket egyesével, a 10 oszlopba nem.

Összesen ötször kérhetünk segítséget az alkalmazástól,

amikor felvillan, melyik kártyát is tudnánk mozgatni, ami előrevinné a játékot.

És hogy mik Rumsfeld tanácsai a játékosoknak?

  1. Maradj türelmes, és jól szervezett - rendezzük oszlopokba a kártyákat, hogy a jobb felső sarokban lévő alapra tudjunk koncentrálni.
  2. Bánj csínján a segítségkéréssel - főleg mert ha ötnél több tanácsot akarunk felhasználni, azért már fizetni kell. 15 tipp 1 dollárba kerül.
  3. Fókuszálj az ördögi hatosra - előbb azokat próbáljuk meg kitakarítani, hiszen a többi kártya rugalmasabban mozgatható.
  4. Forgasd a kártyákat - ha egy lap beragad egy rosszul szervezett oszlopban, pár jobbra-balra mozgatással felszabadítható.
  5. Soha ne add fel, csak ha eljött az ideje - bár Churchill kedvenc idézete a játék mottója, fel kell ismerni, ha rossz döntések nyomán befejezhetetlenné vált a játék.

Az alkalmazás ingyen letölthető iPhone-ra és iPadre az App Store-ból, a fejlesztők ígérete szerint hamarosan érkezik az androidos verzió is.