Vágólapra másolva!
Gyártásra kész a legújabb 3D-nyomtatott mopedautó. Az elektromos jármű 2016-ban kerülhet piacra.
Vágólapra másolva!

Elkészült a Strati névre keresztelt, 3D-nyomtatott mopedautó végleges változata. A Local Motors csapata jövőre szeretné piacra bocsátani a járművet, amely elektromos motorral működik, viszonylag olcsó, és nagyon gyorsan elkészül.

A Strati kinyomtatásához jelenleg 44 órára van szükség, ezt azonban a Local Motors még a sorozatgyártás megindulása előtt szeretné redukálni 24 órára.

Az autónak persze csak a külső borítása készül egy különleges műanyagból: a belső acélváz elengedhetetlen ahhoz, hogy az utasok biztonságosan közlekedhessenek a Stratival, valamint a motort, a váltót és a tengelyeket sem gyárthatják műanyagból.

Az autó végsebessége 60 kilométer/óra.

Pontos megjelenési dátum nincs, de ha sikerül tartani a tervezett ütemet, akkor a Strati 2016-ban már megvásárolható lehet. A végleges ár szintén nem ismert, de az autó tavaly őszi bemutatkozásakor 18 ezer dollárt (4,5 millió forint) emlegetett a Local Motors.

Nem úttörők

A Strati, bár impozáns jármű, nem az első 3D-nyomtatott autó. Az Urbee, valamint a továbbfejlesztett Urbee 2 hamarabb bemutatkoztak, igaz azok sokkal lassabban készülnek el. Akinek nincs több millió forintja, az se keseredjen el: egy kínai cég már félmillóért kínál életképes megoldást.