A NASA robotjai is indulnak a terminátorversenyen

2013.07.19. 17:06

A NASA két laboratóriuma is indul az amerikai hadsereg robotfejlesztési díjáért. Az ember formájú mentőrobotok mezőnyében egy furcsa, majomról mintázott szerkezet is indul.

A NASA robotjai is versenybe álltak az amerikai védelmi minisztérium fejlesztésekért felelős ügynöksége által indított versenyen. A DARPA kutatóügynökség Robotics Challenge nevű versenyén többnyire a neves amerikai műszaki egyetemek csapatjai állnak rajthoz. A kihívások évről évre nehezednek, idén már olyan robotokat kellett indítani, amelyek képesek önállóan járni akadályokkal teli terepen, le tudnak bontani egy falat és használatba tudnak venni emberek számára tervezett eszközöket.

A katasztrófák helyszíne olyan, mint a dzsungel

A NASA pályázata azért különösen érdekes, mert az egyik, Robosimian nevű gépükhöz nem az emberi testet és az emberi mozgást, hanem a majmokat vették alapul. Ez a robot négy lábon közlekedik, így sokkal stabilabban tud állni, mint egy folyamatos egyensúlyozásra szoruló kétlábú társai.

Autót is tud vezetni a majomrobotForrás: NASA

A Sugárhajtás Laboratórium (JPL) által tervezett robotot a verseny kiírásának megfelelően elsősorban kutató és mentő feladatokra tervezték. A NASA mérnökei úgy okoskodtak, hogy egy baleseti helyszínen jobban boldogulna egy olyan gép, ami a dzsungelben villámgyorsan közlekedni képes orángutánra hasonlít. A Robosimian négy végtagja ugyanolyan, nincs külön keze vagy lába.

Az humanoidok versenyébe is beszáll a NASA

Az űrkutatási hivatal egy másik géppel is indul a versenyen. A Johnson Space Center tudósai által épített Robonaut nevű eszköz. Ehhez azonban az emberi testet vették alapul, a gép úgy néz ki, mint egy széles vállú, hordómellkasú férfi. A robotnak több verziója létezik, korábban a laboratórium már bemutatott olyan veriánsokat, amelyek csak felsőtesttel rendelkeztek, mozgatásukat pedig egy egyszerűen kormányozható és kiegyensúlyozható négykerekű szerkezet végezte el.

Kölcsönterminátorral indulhatnak a saját robot nélküli csapatokForrás: Theroboticschallenge.org

Az egyedi építésű robottal rendelkező csapatok mellett olyanok is indulnak, akik saját gépet nem építettek. Ők a Boston Dynamics nevű hadiipari beszállítócég által tervezett Atlas nevű robotot programozhatják. Az Atlas egy ember ügyeségével képes egyensúlyozni, lépkedni, ugrálni, és akár nehéz terepen is tud közlekedni. A készen kapott robottal induló csoportok már korábban megkapták a programozási segédleteket és terveket, a kész géppel azonban csak egy hete találkozhattak.

A robotok próbái 2013 decemberében kezdődnek meg. Ez lesz az utolsó lehetőség arra, hogy a gyengén teljesítő csapatok kiessenek a versenyből. A rostán fent maradók a DARPA finanszírozásával fejezhetik be robotjaikat és vezérlő szoftverüket. Az pedig, hogy ki a végső győztes, a 2014. decemberében rendezett döntőn fog kiderülni.