Lehet-e élni net és mobil nélkül?

Vágólapra másolva!
Hajlamosak vagyunk nosztalgiával visszagondolni azokra az időkre, amikor még nem ért mindenhol utol a munka a mobiltelefonnak köszönhetően, amikor este internetezés helyett egy jó könyvet olvastunk elalvás előtt. Az emlékek persze csalnak egy kicsit: a mobiltelefon azt is lehetővé tette,  hogy hazaszóljunk a családnak, ha késünk, ha lerobbant az autó, vagy ha megvan a lottóötös. Az internetnek pedig azt köszönhetjük, hogy bármikor nekiállunk informálódni, beszélgetni, vehetünk használt babaruhát és pletyka nélkül is tudjuk, ha a szomszéd válik.
Vágólapra másolva!

Különösebben pletykásnak sem kell lenni, hogy tudjuk, mi történt az általános iskolás osztálytársakkal, a gimnáziumi vagy egyetemi cimborákkal. Csupán e-mailt, chatet, közösségi oldalakat kell használni, hogy képben maradjunk, és hogy ne érjenek nagy meglepetések az érettségi találkozókon. A Telekommunikáció és az Információs Társadalom Világnapja alkalmából végiggondoltuk, milyen lenne világunk infokommunikációs eszközök nélkül.

Könnyebben kezdünk intézkedni

Könnyebben kezdünk ma információt gyűjteni és intézkedni, mint az online világ előtt. Egy-két kereséssel meg lehet találni, melyik környékbeli bankfiók lesz nyitva még munka után, mikor rendel a körzeti orvos, vagy hol lehet a nemrég kapott recepthez gyömbért venni a városban - régen ezekhez hosszú tudakozódás kellett. A barátok körbekérdezésének, a kerületi és városi Kisokos kiadványoknak a helyét átvette az internet. A telefonálás helyévé vált az egész világ, ami különösen akkor kényelmes, ha a lerobbant autót nem kell otthagynunk az úton, hogy elsétáljunk a legközelebbi telefonig sárga angyalt hívni.

Sokkal nyugodtabban kezdhetünk bele az ügyeink intézésébe, mert fel tudunk rájuk készülni, mert el tudjuk olvasni mások tapasztalatait. Rá is tudunk kérdezni az ismerősöknél, hogy vajon mit jelent az a furcsa villanyszámla, amiben van mínuszos és befizetendő összeg is. Mélyen utána tudunk olvasni vásárlás előtt a kinézett termékeknek, válogatva a szakértői vélemények és a felhasználói tapasztalatok között.

Forrás: [origo]

A vásárlást könnyíti meg az is, hogy az internet összenyitotta a kis helyi piacokat. A Vaterán vagy a Teszveszen gyorsan tájékozódhatunk, mennyiért adják a kilencvenes évek Sony erősítőit, gyerekkorunk játékait, vagy épp az elromlott berendezéseink megjavításához szolgáló alkatrészeket. Míg az apróhirdetési újságokban pár szónyi szövegnek kellett hinnünk, miután végigbogarásztuk a hosszú lista minden elemét, most képek, terjedelmes leírások állnak rendelkezésünkre, s a hirdetés feladásához sem kell felemelkednünk a számítógép elől. Ráadásul a korábban bolhapiacokra jellemző kincskeresés üres félórákban végezhető hobbivá vált.

Előre megbeszélt kávézások

Az IKT eszközök nélküli világban a találkozók helye a határidőnapló, hiszen előre kellett őket rögzíteni, kényelmesen pedig nem lehet tőlük eltérni. A késést, az időpont változását csak vonalas telefonon lehetne megbeszélni, az viszont helyhez, az irodához van kötve. A mostani szabad, kényelmes, rugalmasan átszervezhető élet nem létezhetett a mobiltelefon előtt. Akár egy terven felüli kávézást is összehozhatunk, ha éppen egy régi ismerős környékére keveredünk, ahogy pillanatok alatt újragondolható az esti mulatozás is, hiszen senkit sem köt ma már az előre megbeszélt helyszín és időpont.

Forrás: AFP

A kávézás azért is fontos szertartás, mert a közösségi oldalak, netes kommunikációs szolgáltatások kedveznek a laza kapcsolatoknak. Kapcsolatot tudunk tartani azokkal az emberekkel, akik csupán távoli ismerősök lennének a személyes találkozások világában. Napi ügyekről beszélhetünk külföldön élő barátokkal, nem kell a lassú és esetleges postai levélre bízni az üzeneteket, akár még Skype-on is beszélgethetünk, ha fontos az élő kapcsolat. A közösségi oldalakon követhetjük a régi barátokat, osztálytársakat, képben lehetünk az életükkel annyira, hogy ne érjenek nagy meglepetések, ha összefutunk. Nem csak ötévente, érettségi találkozónként tudjuk meg, ha valakinek gyereke született.

Az offline világból származó ismerősök mellett pedig lehetőségünk van netes közösségekhez csatlakozni. Írhatunk blogot, saját közösséget keresve, szerkeszthetünk Wikipédiát, csatlakozva egy nagyobb, világméretű csapathoz, vagy akár csoportos vásárlásba foghatunk, véletlenszerűen szerveződő, olcsóbb terméket kereső emberekkel.

Vissza a cetlikhez

Nem csak az azonnali kommunikáció lenne nehezebb az modern eszközök nélküli világban. Igencsak hiányoznának a chathez, az e-mailhez vagy az smshez hasonló gyors aszinkron - azaz eltolt idejű - kommunikációs formák. Fontos kritérium a gyorsaság is, elvégre a lassú aszinkron kommunikációt már a XIX. században feltalálták: az elektromos távíró fel is forgatta a világot. Egy távíróüzenetnek azonban még így is órákba telt eljutni a címzetthez, mert a lánc végén mégiscsak a postás volt. Az sms azonnalisága azonban lehetőséget biztosít akár arra is, hogy csupán egyszavas kifejezéseket küldve csevegjünk.

Forrás: AFP

A korábban csak a hűtőgépen hagyott cetlik, levelek formájában létező eltolt idejű kommunikáció mai világunk alapja. Ha épp rohanásban vagyunk, nem válaszolunk a bejövő emailekre, ahogy tudjuk csúsztatni a válasz smsek megírását és elküldését is. Ugyanígy lehet használni az azonos idejűnek szánt chatet is. Amikor visszaérünk a gép elé, akkor válaszoljuk meg az időközben jött kérdéseket. A Facebook legújabb üzenetkezelő funkciója már éppen erre a tulajdonságra alapoz, amikor közös platformra hozza az emailt és a chatet.

Mit csinálunk este?

A szórakozás sem képzelhető már el technika nélkül. A zenét túlnyomórészt az internetről szerezzük be: aki pedig nem sajnál három dollárt adni a havi Last.fm előfizetésért, az egész nap hallgathatja a kedvencei alapján összeállított személyes rádióadót. Kisfilmek a nagyvilágból helyett Vimeo-n vagy Daazo-n találhatunk izgalmas témákat bemutató műveket, MTV helyett a YouTube-on keresünk klipeket. A testreszabható szórakozás sokkal nagyobb szabadságot ad, sokkal jobban alkalmazkodik hozzánk, mint bármelyik korábbi technológia. Az internet a tökéletes kívánságműsor, minden számot, filmet, játékot mi választunk ki.

Sandra Bullock pizzát rendel az 1995-ös A hálózat fogságában

Végül pedig az ételhez jutást is intézhetjük neten vagy mobilon. Akinek főzni van kedve, az a Mindmegette vagy a receptblogok körül keresgél, aki lusta főzni, azt a Netpincér segítheti ki szorult helyzetéből. A választék jóval nagyobb, mert megnőtt az a körzet, ahonnan éttermet választhatunk. És míg a Horváth Ilona-féle szakácskönyvtől nem kérdezhettük meg, hogy ugyan hol érdemes gyömbért venni a recepthez, a receptblogokon lesz, aki választ tud nekünk adni.

Vigyázat, csalunk!

Nem állítjuk, hogy egy átlagos hétköznap ma már nem élhető túl infokommunikációs vértezetünk nélkül - sőt, néha még jól is esik kivonulni néhány órára az "always-on" világból. A digitális atlaszok, utazási- és repülőjegyes oldalak, ételrendelés, két kattintásra elérhető tudástárak azonban gyorsan hiányozni kezdenének. A netes rádiók, videomegosztók, legális és kalóz filmforrások jelentette kínálat, a húsz rajongóval rendelkező, külföldi, mégis megismerhető együttesek nélkül pedig valószínűleg már színtelennek éreznénk a világot.