Bátran vehetünk laptopot karácsonyra

Vágólapra másolva!
A netbookok győzedelmeskedtek az olcsóbb laptopok felett, de folynak még utóvédharcok: akinek nem szempont az extra kis méret és súly, alig drágábban kap a netbookoknál sokkal erősebb gépeket. Végignéztük a szaküzletek kínálatát, hogy kiválasszuk azt a néhány típust, amit igazán érdemes megvenni magunknak vagy ajándékba.
Vágólapra másolva!

Az idei karácsony legolcsóbb, mégis elfogadhatónak számító laptopját az Acer gyártotta. Az Emachine E525-ös típusjelű készülékben egy kétmagos, a Core 2 Duo lapkák kisöccsének számító Celeron processzor dolgozik. A géphez 2 gigabájt memóriát és 250 gigabájt merevlemezt adnak, akkumulátora pedig 4400 mAh kapacitású. A készülék különlegessége, hogy bár már 111 ezer forintért meg lehet venni - köszönhetően annak, hogy operációs rendszer nem jár hozzá - egészen jó integrált grafikus kártya (Intel GMA 4500MHD) dolgozik benne. A gép szövegszerkesztésre egészen biztosan elég, netezni és videót nézni jó, még a cseppet régebbi játékok is elfutnak rajta, de ettől a területtől nem szabad csodát várni. Az Acert választóknak vigyázniuk kell a gépükre, mert a gyártó csak egy év garanciát vállal a készülékre.

Forrás: [origo]
Csinos darab lett a Lenovo Ideapad, kár hogy nem jár hozzá Win 7

Csak Vista Home Basic-kel, illetve Linux-szal találtuk meg a boltok polcain a Lenovo Ideapad G550-est. A 117 ezer forintért beszerezhető laptopban a fenti Acerrel megegyező 1,8 gigaherzes kétmagos Celeron processzor dolgozik. Memóriából csak egy gigabájt jutott a Lenovo laptopjába, merevlemeze is szűkösebb, 160 gigabájtos. A G550 akkumulátora 4400 mAh-s, grafikus magja az HD-videókra termett Intel GMA 4500MHD. A kicsit drágább árban két éves garancia foglaltatik benne.

Operációs rendszerrel is megéri

Tesztünk egyértelműen legjobb darabja a kis- és középvállalkozások igényeihez méretezett Dell Vostro A860. A gépben egy erősebb, Excel táblák tucatjaiba se belerokkanó kétmagos Intel processzor került, memóriából két gigabájtnyi, merevlemezből 250 gigabájtnyi jár a géppel. Az 1366x768 pixel felbontású kijelzőt a korábbi laptopoknál eggyel gyengébb grafikus mag hajtja meg, az X3100-as. Ez a videokártya filmezésre még remek, a friss játékok azonban már nem, vagy csak "képregény üzemmódban" futnak rajta. A Vostro A860-ashoz hatcellás akkumulátor jár, garanciát pedig három évre szavatol a gyártó. A laptop 117 ezer forintba kerül operációs rendszer nélkül, Windows 7 Home Premiummal pedig 139 ezer forintért vihető haza.

Digitális munkagépek a fa alá

A felsőbb kategóriában is találunk jó ajánlatnak számító Dell masinát. Az Inspiron 1545 típusjelű gépben kétmagos, 2,1 gigahertzes processzor, 2 gigabájt memória és 320 gigás merevlemez dolgozik. A kategóriában szokatlan módon válogatásunk drágábbik Dell gépébe dedikált - Ati Mobility Radeon HD4330 - videokártya jutott, így ez a gép nyújtja a legjobb 3D-s teljesítményt. Az erősebb videokártyának várhatóan fél fogára se elég a 4400 mAh kapacitású akkumulátor, így a gépet nem ajánljuk a konnektor nélküli kávézókat kedvelő neonomádoknak. A 167 ezer forintba kerülő Inspironra a szokásos hároméves gyári garancia érvényes.

FotA3: Tuba ZoltA!n [origo]
Vékony és sokat bír a Timeline

Ajánlónk legdrágább laptopja már majdnem képes egész napos akkumulátoros üzemre. Az Acer Timeline sorozat egyik kisebb gépe, amit az energiatakarékosság jegyében 1300 megahertzes, csökkentett fogyasztású processzorral gyártottak. A készülék többi jellemzője sem szokványos: 4 gigabájt memória, 320 gigányi merevlemez és a 4500MHD-s videokártya várja a filmeket és zenéket gyűjtő felhasználót, DVD meghajtót viszont nem kapunk hozzá - igaz, a feladatkört egyre inkább átveszik a pendrive-ok. Az energiatakarékos processzort egy meglepően nagy, 5600 mAh-s akkumulátor táplálja. Az Acer gép Windows 7 Home Premium operációs rendszerrel érkezik. Az egyetlen komolyabb hiányosság, hogy a 176 ezer forintos laptopra csak egy év garancia jár.