Sokat spórolhat, ha jövőre vesz új DVD-t

Vágólapra másolva!
Az új generációs DVD-lejátszók első példányait már a jövő héttől meg lehet venni itthon, igaz, több mint tízszeresébe kerülnek a hagyományos típusoknak. A teljes élményhez hétszázezres tévé sem árt, aki azonban kibírja tavaszig, jelentős összegeket spórolhat. Addigra legalább az első filmek is megérkeznek.
Vágólapra másolva!

A Saturn és a Media Markt elektronikai áruházláncokban a napokban kezdik majd árusítani a cikk elején említett Samsung, s a Panasonic egy korábbi cikkünkben bemutatott Blu-ray-lejátszóját. A 3-400 ezer forint körüli áron kapható eszközöket november vége, december eleje tájékán egy HD DVD szabványú Toshiba-modell követi, ami egy kicsivel olcsóbb lesz.

Forrás: [origo]
Az első Blu-ray-lejátszó a Samsungtól

November közepétől a cég boltjaiban tucatnyi külföldi kiadású, HD DVD-n és Blu-ray-en kiadott, ám magyar felirat és szinkron nélküli filmeket is elkezdenek árulni, melyek nagyjából háromszor annyiba fognak kerülni, mint egy hagyományos DVD-film. Jelentős eladásokra egyelőre az azonos tulajdonos kezében lévő áruházoknál sem számítanak, inkább csak érdekességként vették fel a kínálatba az újfajta DVD-lejátszókat - tudtuk meg Balogh Péter koncepciómenedzsertől.

Forrás: [origo]
Középen a Panasonic Blu-ray-lejátszója