Vágólapra másolva!
Az UPC Magyarország Kft. öt évvel ezelőtt indított széles sávú internet szolgáltatásának több mint 100 ezer előfizetője van, míg az egy évvel ezelőtt bevezetett, kábelen keresztüli telefonszolgáltatást 30 ezernél nagyobb számú háztartásban veszik igénybe.
Vágólapra másolva!

Mátrai Gábor, a társaság kormányzati kapcsolati igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a vállalat egy évvel ezelőtt alakította ki a triple play szolgáltatását, aminek lényege, hogy az előfizetők ugyanazon cégnél fizethetnek elő az internetre, a kábeltelevízióra és a telefonra. Ezt a szolgáltatást ma 15 ezren veszik igénybe, s az új előfizetők 60 százaléka már eleve a triple play-t választja.

A kábeles szolgáltatások jövőjéről elhangzott: a cél az, hogy az előfizetők bármikor és bárhol elérhessék a legkülönfélébb, azaz a hang-, az adat- és a hangszolgáltatásokat. Mátrai Gábor közölte: az UPC Magyarország tervei között egyebek mellett szerepel, hogy felvásárolnak más kábeles cégeket, nemcsak a saját, hanem más cégek hálózatán is szolgáltatnak, illetve belépnek a mobilpiacra. Ez utóbbi kapcsán az igazgató elképzelhetőnek tartotta, hogy egy már piacon lévő mobilcéggel szövetkeznek, illetve azt is, hogy más, vezeték nélküli technológia segítségével nyújtanak szolgáltatást.

Jön a digitális kábeltévé

Mátrai Gábor elmondta azt is, hogy 2006-ban megkezdik a kábeltelevíziós szolgáltatás digitalizálását, növelik az internetezés biztonságát, s a tervek szerint több városban is kialakítanak vezeték nélküli internetes pontokat, úgynevezett hotspotokat. Hozzátette: a januártól esedékes áfa-csökkentést érvényesítik az áraikban, azaz alacsonyabb díjakat számolnak fel.

A sajtótájékoztatón Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter kifejtette: a médiatörvény egyharmados korlátozásának várható alkotmánybírósági eltörlése, illetve alkotmányellenesnek való minősítése kedvezően hat a kábelpiac további konszolidációjára, illetve elősegíti az új digitális szolgáltatások elterjedését. A jelenlegi szabályozás szerint egy kábelszolgáltató cég legfeljebb az ország egyharmadán nyújthat szolgáltatást.

A miniszter aláhúzta: a médiatörvény az analóg szolgáltatások szabályozására épül, a jövő azonban a digitális szolgáltatásoké, s ezért technológia- és tartalom semleges szabályozásra van szükség. A miniszter úgy vélte, hogy amelyik területen verseny van, ott javul a szolgáltatások minősége, s az árak is csökkennek.