Félmilliárd széles sávú netező 2010-re

Vágólapra másolva!
Az évtized végére világszerte közel 500 millióan érik majd el a világhálót széles sávú kapcsolaton keresztül, a harmadik generációs (3G) mobiltelefonos szolgáltatásokat használók köre pedig várhatóan 300 millió főt tesz majd ki - derül ki egy tanulmányból.
Vágólapra másolva!

Az Informa Telecoms and Media elemzőcég előrejelzései szerint 2010-ben 490 millió ember használja majd az internetet szélses sávú eléréssel. A gyors letöltést biztosító kapcsolattal rendelkezők tábora a cég adatai szerint jelenleg mintegy 190 milliósra tehető. 2010-ben várhatóan négy országban - Finnországban, Japánban, Dél-Koreában és Svédországban - lesz majd a legmagasabb a széles sávú elérések penetrációja, ami nem meglepő, hiszen jelenleg is ezek az országok állnak az élen az internet terén.

Bár 2008-ra Kínában a lakosság 10 százaléka rendelkezik majd gyors interneteléréssel, mivel az ázsiai ország népessége többszöröse az Egyesült Államokénak, a széles sávú felhasználók számában három éven belül lekörözheti az USA-t.

Egy másik elemzőcég, a Juniper Research prognózisai szerint öt éven belül 300 milliósra bővül majd világszerte a harmadik generációs mobiltelefonokat használók tábora. Ugyanakkor míg a mobiloperátorok bevételeinek zömét még az évtized végén is a beszédhívások generálják majd, az internetszolgáltatók öt év múlva várhatóan kiegészítő - például interaktív televíziós, filmletöltő - szolgáltatásokból származó díjakkal egészítik majd ki bevételeiket.