Minimobilok szemtől szemben

Vágólapra másolva!
Idén ősszel a Samsung és a Siemens is előrukkolt egy-egy gömbölyded formájú minimobillal. A Samsung E800-as és a Siemens SL65-ös mobilját első ránézésre még megkülönböztetni is nehéz, ezért megvizsgáltuk, melyik típus miben jeleskedik leginkább.
Vágólapra másolva!

A karácsonyi vásárlási szezonban kerül boltokba a Siemens legújabb, SL65-ös típusjelzést viselő, kompakt méretű telefonja, amely az [origo]-n korábban tesztelt SL55 modell felújított, integrált kamerával bővített változata. A Siemens kompakt mobilja méreteit tekintve ( 90,2 x 47,6 x 20,9 mm) hangyányival nagyobb, ugyanakkor vékonyabb a Samsung E800-asnál. Dél-koreai riválisához hasonlóan ez a mobil is műanyag borítást kapott, azonban kinézete szubjektív véleményünk szerint kevésbé nőies. A hozzánk eljutott tesztpéldány ezüst és fekete színekben pompázott, de a mobil elefántcsontszínű változatban is kapható.

Forrás: [origo]


Kis botkormány, nagy billentyűk

A Samsunghoz hasonlóan az SL65-ös is szétcsúsztatható kivitelben készült, a készülékház széthúzása itt azonban nagyobb erőfeszítést igényel, mint az E800-as esetében, ami egyaránt lehet előny és hátrány is. A mobil átlagos méretű, színes kijelzővel rendelkezik, amely alatt egy miniatűr botkormány, valamint menügombok és hívásfogadó-/megszakító, illetve a wapböngészőt aktiváló billentyűk találhatók. Sajnos az apró, fényes felületű joystickot nagyon nehéz kezelni, felfele mozdítása helyett eleinte minduntalan befele nyomtuk, ami az adott menüpontba való belépést eredményezi. Szerencsésebbre sikerült a készülékház széthúzásával előtűnő számbillentyűk elhelyezése: ezek ergonomikus kialakítása révén annak ellenére kényelmesen tudunk sz SL65-össel sms-ezni, hogy a gombokat az E800-ashoz hasonlóan itt is kis helyre zsúfolták össze.

Túlélőmobilok párbaja/techbazis/mobil/20041029tulelomobilok.html5100: túlélőmobil és zseblámpa a Nokiától/techbazis/mobil/20030318nokia.htmlE700: Samsung mobil hobbifotósoknak/techbazis/mobil/20031211e700.htmlGórcső alatt a Nokia új okostelefonja/techbazis/mobil/20031127teszt.htmlJapán-svéd mobil digifotósoknak/techbazis/mobil/20041005s700i.html

A Siemens menüjének megjelenését szabadon állíthatjuk a rendelkezésre álló témák és háttérképek kiválasztásával: a kissé unalmas alapszíneket érdemes is mindjárt egy pop-artos beütésűre lecserélni. A telefon menüjének felépítése nagyjából egyértelmű, a benne való böngészést leginkább a kényelmetlenül használható botkormány nehezíti, bár sebessége is lehetne valamivel gyorsabb. Az SL65-ös 65 ezer színárnyalat megjelenítésére alkalmas, 130 x 130 pixel felbontású kijelzővel rendelkezik, amely átlagos minőségben tudjuk megtekinteni fotóinkat. A telefon csengőhangjai szépen szólnak, bár a teljes dallamkínálat eléggé el vannak rejtve a memóriában. A mobilban minden szokásos funkció megtalálható: naptár, e-mail kliens, wap 2.0-kompatibilis böngésző, feladat-ütemező, hangrögzítő, számológép, valutaváltó, stopper, ébresztőóra, valamint Java-alkalmazásokat is lehet telepíteni rá. A mobilon alapból három játék kapott helyet, egy logikai, egy háromdimenziós golf, valamint egy autóverseny. A Bluetooth adatátvitelt ez a készülék sem támogatja, viszont infravörös port található rajta. Pozitívum viszont, hogy egy pár extra alkalmazást is alapból telepítenek az SL65-ösre, így többek közt az edzésprogramunk kényelmes nyilvántartására szolgáló Fit and Mobile programot, illetve egy fotószerkesztő alkalmazást is.

Forrás: [origo]



Bluescreen és egyéb fotós extrák

Riválisához hasonlóan a Siemens SL65-össel is legfeljebb 640 x 480 pixel felbontású fotókat készíthetünk, amelyeket a 10 megabájt méretű belső memóriába lehet elmenteni. Sajnos a kamerát a Siemens modell esetén nem a kijelzőt tartalmazó fedlap hátuljába, hanem az akkumulátor fülé helyezték, így a telefon összecsukott állapotában sincs védve, ráadásul elég szerencsétlenül helyezték el, a felhasználó ujjával könnyen eltakarhatja a lencsét. A képminőség négy fokozatban állítható, a komponálás során lehetőség van kültéren, illetve beltéren optimálisabb fehéregyensúly beállítására, önkioldó használatára. 6 fokozatban állítható az expozíció-korrekció, 5 fokozatban pedig az ötszörös digitális zoom. Az elkészült felvételeket a mobil képernyőjén diashow formájában is megtekinthetjük, s a mellékelt fotószerkesztővel a szokványos funkciók - például színeffektek alkalmazása vagy elforgatás - mellett akár két képet is összemoshatunk, szabályozhatjuk a kontrasztot és a fényerőt, a színtelítettséget, vagy a piros, zöld, kék színek arányát. Egy Bluebox nevű funkcióval elvileg látványos háttereket is vághatunk portréfotóink mögé, bár ezt nekünk nem sikerült hatékonyan használni. Mozgóképeket 7,5 képkocka/mp sebességgel tud rögzíteni a mobil, 128 x 96 pixeles felbontás mellett, hanggal vagy anélkül. Videorögzítéskor szintén lehet expozíció-korrekciót és digitális zoomot használni.

A Samsungénál 100 mAh-val kisebb, 700 mAh teljesítményű lítium-ion található a Siemens SL65-ösben. A gyengébb áramforrás alkalmazásának hatása érezhető: a német mobil tapasztalataink szerint durván egy nappal rövidebb, azaz háromnapos rendelkezésre állást képes biztosítani átlagos használat mellett.

Forrás: [origo]



Értékelés

Összességében mindkét kompakt mobil funkciókínálatával elégedettek voltunk, bár mindkét telefonból hiányoltuk a Bluetooth-adatátvitelt. A Samsung E800-as esetében negatívumként a néhol "zsákutcába" torkolló menürendszert és a videorögzítés hiányát, a Siemens SL65 esetében pedig az idegesítően nehezen kezelhető, csúszós botkormányt említhetjuk meg - a Samsung mobil navigációs gombjait jóval kényelmesebb használatot biztosítanak. Az SL65-ös esetében negatívumként emeljük még ki az ujjunkkal véletlenségből könnyen kitakarható kamerát is. Ez utóbbitól eltekintve a digifotós funkciókkal mindkét telefon esetében elégedettek voltunk, mivel az alapvető funkciók mellett extrákat (például diashow-t, képszerkesztőt) is tartalmaztak. Míg a Samsung modellben a lencse mellé egy apró ledes fényforrást is integráltak a sötétben való fotózáshoz, a Siemenshez tartozékként a telefon aljához csatlakoztatható miniatűr vakut is vásárolhatunk.