15 informatikai programot jelentett be a kormány

Vágólapra másolva!
Számos területet érintő informatikai modernizációs programokat jelentett be az informatikai miniszter. A projekteket a költségvetés mellett európai uniós forrásokból is finanszírozzák.
Vágólapra másolva!

A programokat különböző forrásokból finanszírozzák majd 2004 és 2006 között: így például a tervek szerint nemcsak költségvetési pénzekből, hanem európai uniós forrásokból is. Az egyik legnagyobb, az eKormányzat programra például több mint 11 milliárd forintot szánnak 2006-ig.

A sajtótájékoztatón Kovács Kálmán elmondta, hogy május 1-jén már 2004 közösségi internet hozzáférési pont működik Magyarországon, míg az év végére számuk 3 ezerre nő. Ezen belül a MÁV mintegy 100 pályaudvarán, illetve az egyetemeken és a főiskolákon is elhelyeznek terminálokat. Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, az elektronikus kormányzati központ vezetője elmondta, hogy a tárgyi és a jogi infrastruktúra megteremtése nélkül nem beszélhetünk elektronikus kormányzásról. Aláhúzta: az elektronikus kormányzati gerinchálózat már elkészült, s már 120 intézmény csatlakozott hozzá. A gerinchálózat segítségével mintegy 23 ezer munkahely kommunikálhat széles sávon védett módon egymással.

Baja Ferenc beszámolt arról is, hogy pályázatot írtak ki 40 államigazgatási portál, illetve a Magyarorszag.hu internetes honlap integrálására és egységessé tételére.

MTI - [origo]