E700: Samsung mobil hobbifotósoknak

Vágólapra másolva!
Pehelykönnyű súly, rendkívül kis méret, integrált antenna és digitális fényképezőgép: többek között ezek jellemzik az új Samsung mobiltelefont, amelynek nagyméretű memóriájában a tulajdonos akár száznál is több fotót is raktározhat.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]A Samsung E700-as számos szórakoztató funkcióval rendelkezik, többek között Java-játékokat képes futtatni, a beérkező hívásokat és üzeneteket pedig akár 40-szólamú, vagy digitalizált csengődallamokkal tudja jelezni. A készülék alapból 3 beépített játékot tartalmaz, ezen felül pedig 2 Java-játék kap helyet rajta, összesen pedig 512 kilobájtnyi, egyenként legfeljebb 100 kilobájt méretű programot tölthet rá a felhasználó. A csengőhang-kínálat körülbelül negyvenféle többszólamú dallamból áll, melyek meglehetősen szépen szólnak, s külön letölthető csengésekkel egészíthetők ki. Mindezek mellett az E700-asban egy jól használható naptár, stopper, visszaszámláló, teendőlista, számológép és ébresztőóra is megtalálható. Ez utóbbi különösen jó szolgálatot tesz, mivel széleskörűen lehet konfigurálni, külön-külön a hét bizonyos napjaira, illetve ezeken kívül akár egyedi időpontokra is. Sajnos az ébresztéshez csak a memóriába égetett ötféle dallamból válogathatunk, viszont éjszakára akár ki is kapcsolhatjuk a készüléket, ébresztéskor automatikusan bekapcsol az.

Mobilinternet és adatátvitel

A Samsung E700-as a GPRS csomagkapcsolt adatátvitel 10-es osztályát támogatja, így egyszerre 4+1, vagy 3+2 időrésen képes fogadni és küldeni adatokat. A készülék modemként is használható, ezentúl WAP 2.0 szabványt támogató mikroböngészővel is felszerelték, amely gazdagabb mobilinternetes tartalmak megjelenítését teszi lehetővé, mint elődje, a jelenleg még elterjedtebb WAP 1.1.

A mobilt más eszközökhöz az infravörös porton keresztül csatlakoztathatjuk, a PC-hez való illesztésre pedig opcionálisan megvásárolható adatkábel biztosít lehetőséget. Az E700-as nem támogatja a Bluetooth vezeték nélküli adatátvitelt, ami - mivel egy felsőkategóriás készülékről van szó - jelentős hiányosság.

Összegzés

Forrás: [origo]A Samsung E700-as készüléke főként kis méreteivel, valamint széleskörű digitális fényképezési funkcióval és hatalmas, 9 megabájtos belső memóriájával tér el hasonló, széthajtható kivitelben készülő kompakt mobiljaitól. A negatívumok közül két fontos dolgot tudtunk kiemelni: bár felsőkategóriás, akcióban is 100 ezer forint körüli összegért megvásárolható készülék, az E700 csak kétsávos, így például az USA-ban nem lehet telefonálni vele, ráadásul az egyre inkább elterjedő Bluetooth vezeték nélküli adatátvitelt sem támogatja. Ugyanakkor noha a telefon menüjének logikája néhány helyen nem egészen egyértelmű, szolgáltatásai - például a WAP 2.0 böngésző, a naptár és az ébresztőóra -, valamint a jó minőségű csengőhangok szintén jó benyomást tettek ránk. A készülék használati ideje átlagosnak mondható, egy töltéssel körülbelül 3 napon át nyúzhatja a felhasználó.