Párbaj: DVD-írók tesztje

Vágólapra másolva!
Legutóbbi tesztünk során számítógépbe szerelhető DVD-írókat eresztettünk össze. Leginkább a ma hozzáférhető eszközök minőségére és felhasználásának jellemzőire voltunk kíváncsiak.
Vágólapra másolva!

A DVD-írók filmteszteléséhez az Enigma 2000-es promóciós DVD-jét vettük alapul. Ezt a lemezt ugyanis másolásvédelem nélkül, korlátozott számban hozták forgalomba. Természetesen a másolatokat minden esetben az ARTISJUS által kiadott matricákkal ellátott jogdíjas írható és újraírható lemezekre írtuk az Ahead NERO 5.5 angol verziójával, valamint egy-egy alkalommal a készülékhez mellékelt saját programmal is, azokat pedig a tesztelés után megsemmisítettük. Itt jegyezzük meg, hogy írható DVD-lemezeket a Napfény Kft. bocsátott rendelkezésünkre, a Primedisc és Maxell választékából.

Az esetek többségében az újraírható lemezeknél tapasztaltunk némi akadozást, egyszer-egyszer tizedmásodperces képhibát, különösképpen az egymást nem követő videoklipek lejátszása közötti ugrásoknál késedelmet (pl. 2-es számról a 5. számra léptetve). Az egyszer írható médiumok mindkét íróberendezéssel történő "gyártást" követően stabilan, megbízhatóan futottak. A színek, jelenetek ugyan tökéletesen megegyeztek az eredeti változattal, azonban valamiért mindig megéreztük, ha az eredetit néztük. A másolatokra vonatkozó aggályok tehát nem csak az audiolemezek esetében jelennek meg, hanem a képi megjelenítést szolgáló DVD-korongoknál is.

Cikkünk végén talán az üzemi hőmérsékletről érdemes szót ejtenünk. Tesztgépünk egy Intel 845-ös workstation alaplapra épült 1,5 gigaherzes Pentium 4-es gép volt, 512 Mbyte RAM-mal. Az alaplapra integrált hőmérők a második DVD-írás után mindkét berendezés üzemeltetése esetében hét-tíz fokos hőmérséklet emelkedést jeleztek, amelyet manuálisan is kontrollálhattunk, amikor a számítógép kikapcsolása után kezünket a DVD-íróra tettük. Tartós használatbavételkor ajánlatos (és ez már a hagyományos CD íróknál javallott volt) külön szellőztetőventillátort (minimum 8 cm-es körátmérőjűt) beszerelnünk, amellyel mind gépünk (alaplap, processzor), mind új DVD-írónk élettartamát megnövelhetjük.