Játékgép mobiltelefonba oltva

Vágólapra másolva!
A számítógépről ismert háromdimenziós játékok feelingjét és a legújabb mobilos fejlesztéseket örvözi a Nokia N-Gage telefon-videojáték hibridje. Kívül belül megnéztük és alaposan leteszteltük az öszvért.
Vágólapra másolva!

Az N-Gage-dzsel a Nokia egy számára teljesen ismeretlen helyre, a japán Nintendo által gyakorlatilag kizárólagosan uralt hordozható videojátékok piacára tette be a lábát. Az új mobiltelefonként is használható játéktermináljával a finn gyártó a Nintendo Game Boy Advance (GBA) nevű, immáron kétféle változatban is elérhető játékgépének támaszt vetélytársat.

Az N-Gage szívét egy 104 MHz-es ARM-alapú processzor képezi, szemben a GBA-val, amelyben egy 16,7 MHz-en működő központi egység teljesít szolgáltatot. A nagyobb teljesítménynek köszönhetően a Game Boy-on elterjedt kétdimenziós játékokkal szemben az N-Gage összetettebb, néhány éves PC-s játékokra emlékeztető programokat is képes futtatni. Bár a látvány terén az N-Gage felé dől a mérleg nyelve, a rendelkezésre álló programok terén a Nintendo viszi a pálmát: a Nokia mobil eszközéhez a megjelenés napján 10-féle program vásárolható meg, a kínálat pedig karácsonyig csupán 20 darab további címmel gyarapodik majd, a Game Boyhoz többszáz féle játékprogramot vehetnek meg a tulajdonosok.

Forrás: [origo]
Balról az N-Gage, jobbról a Game Boy Advance




Memória, rádió, egyebek

Az N-Gage-en futtatható játékokat a Nokia másolásvédelmi technológiával felszerelt MMC (MultiMediaCard) memóriakártyákon árusítja majd a cég közlése szerint 13-15 ezer forintért. Nagyjából ugyanennyibe kerül egy új Game Boy játék is, ám a Nintendo konzoljához régebbi szoftvereket is meg lehet vásárolni ennél jutányosabb áron - a Nokia játékterminál esetében egyelőre kizárólag új megjelenésű programokból válogathatunk, igaz a telefonra Java nyelven íródott programokat is letölthetünk, de ezek színvonala közelébe sem ér a kártyán árusított programokénak.

Az eszköz integrált FM-rádióját a korábbi Nokia modellekhez hasonlóan csak az antennaként funkcionáló fülhallgató csatlakoztatását követően tudjuk használni, az MP3 és AAC formátumokat támogató zenelejátszó használatba vételéhez pedig egy opcionálisan megvásárolható üres MMC-kártyára van szükség. A zenefájlokat USB kábelen tölthetjük fel a készülékben lévő memóriakártyára, de egy mellékelt kábel segítségével egy minijack kimenettel rendelkező bármilyen hifi-eszközről is bedigitalizálhatjuk azt.

Forrás: [origo]Kissé nehézkesen oldották meg a mobilcég mérnökei a játékkártyák cseréjét: ahhoz, hogy egy új játékot helyezzünk az N-Gage-be, először annak műanyag hátlapját kell eltávolítanunk, majd az akkumulátort is ki kell ugrasztani helyéről, s csak ezt követően lehet helyére csúsztatni az MMC-kártyát. Szintén nehezíti a használatot, hogy a játékokat csak SIM-kártya behelyezését követően, használhatjuk, azonban az offline mód aktiválását követően a mobiltelefon-részegység bekapcsolása nélkül is használhatók a játékok. Egyébként ha játék közben érkezne hívás vagy üzenet a telefonra, a játék automatikusan megszakad, de a beszélgetés befejezését követően a felhasználó onnan folytathatja a játékot, ahol abbahagyta.